Itthon hvg.hu 2023. június. 28. 05:19

Borult ég, futó záporok, elviselhető meleg

Ahol leszakad az ég, ott viharos széllökések is jönnek.

Szerda reggel erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a délnyugati országrészben még számíthatunk csapadékra. A délelőtt folyamán megszűnik az eső, illetve északnyugat felől határozottan felszakad a felhőzet, és a nap további részében általában gomolyfelhős, napos idő várható néhol futó záporral.

Az északkeleti harmadban azonban a gomolyfelhők jobban összeállhatnak, és ott záporok, zivatarok is nagyobb eséllyel pattanhatnak ki. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében akár viharos lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között várható. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Estére a gomolyfelhők nagy része feloszlik, és az ország nagy részén kiderül az ég. Azonban kisebb körzetekben, nagyobb eséllyel északkeleten maradnak felhős tájak. A záporok, zivatarok nagy része késő estére megszűnik. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 8 és 15 fok között valószínű, de a tóparti, belvárosi részeken enyhébb lehet a hajnal.

(met.hu)

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.