Itthon hvg.hu 2023. június. 20. 21:01

Belügyminisztérium: a kormány nyitott a tanárok átvezénylésének módosítására is

„A kormány nyitott minden ésszerű, szakmai alapon álló javaslat megfontolására, ami vonatkozik a pedagógusok másik intézményben történő átmeneti munkavégzésével kapcsolatos javaslatokra is” – közölte a belügyi tárca.

Kormányzati források szerint “nagy valószínűséggel” módosulhat a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényjavaslatnak a tanárok átirányítását szabályozó része, és hogy az Európai Bizottság is sürget több módosítást a státusztörvényben - írta meg az atv.hu.

Az atv.hu üggyel kapcsolatos kérdésére a Belügyminisztérium kommunikációs osztálya azt válaszolta: „az új pedagógus életpálya törvényjavaslat megalapozza a pedagógusok további jelentős béremelését, 800 ezer forintra emelkedik a pedagógusok átlagkeresete, 10 hét szabadságot kapnak és heti 24 órát kell tanítaniuk, ez utóbbi az Európai Bizottság javaslata”.

„Emellett az egyeztetés folyamatos és a kormány nyitott minden ésszerű, szakmai alapon álló javaslat megfontolására. Ez természetesen vonatkozik a pedagógusok másik intézményben történő átmeneti munkavégzésével kapcsolatos javaslatokra is.”

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?