Itthon hvg.hu 2023. március. 23. 17:16

A bírói függetlenségről tartott konferenciát a Kúria, az Országos Bírói Tanácsot sem hívták meg

Az Amnesty International munkatársa is bement volna, de helyhiányra hivatkozva nem tudott. Vitt egy széket és leült a Kúria elé.

Nem engedték be a Kúrián tartott bírói függetlenségről tartott konferenciára az Amnesty International képviselőit – írta meg a szervezet a Facebook oldalán. A konferenciára nem hívták rajtuk kívül az Országos Bírói Tanács és a Magyar Bírói Egyesület képviselőit sem. Az Amnesty ennek ellenére megpróbált regisztrálni a rendezvényre, ám azt helyhiányra hivatkozva elutasították.

Ezek után egyik munkatársuk egy székkel megjelent az épület előtt, és demonstratívan leült.

A szervezet szerint jó lenne, ha a Kúria komolyabban venné a nyilvánosságot, mert a kormánynak az utóbbi évek legnagyobb bírósági reformcsomagját kellene március végéig hatályba léptetnie az uniós forrásokért cserébe, és egyáltalán nem mindegy, hogy arról mit gondol a legfőbb magyar bírói fórum.

Varga Judit miniszter azonban posztolt a konferenciáról, mint írta, az igazságszolgáltatás jelen levő vezetőinek elmondta, hogy a kormány és a törvényhozó hatalom minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a magyar bírák független és pártatlan ítélkezésének feltételeit.

A konferenciára nem meghívottak korábban aggodalmakat fogalmaztak meg a bírói függetlenséggel kapcsolatban. Az OBT korábban nyilvánosan is kritizálta az igazságügyi reformcsomagot (amit a hírek szerint az Európai Bizottság is kevésnek tart). A szervezet legfontosabb megjegyzései a tervezettel kapcsolatban négy pontban foglalhatók össze:

  • az Országos Bírói Tanács véleményezési jogát a jelöltek alkalmasságát illetően teljeskörűen kell biztosítani, valamint kötelezővé kell tenni (a mostani tervezet ugyanis még a jelenlegi állapotokhoz képest is visszalépést jelent az OBT szerint);
  • az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kinevezett, munkáltatói jogköre alá tartozó bírósági vezetők, továbbá hozzátartozóik ne lehessenek az Országos Bírói Tanács tagjai. Az ilyen felsővezetői pozíció legyen a választott tagsággal összeférhetetlen;
  • az OBT szerint a törvénynek biztosítania kell, hogy a tanács – kizárólag a választott tagjai közül – az új törvénycsomag hatályba lépése után nyomban megválaszthassa az elnökét és elnökhelyettesét, akik azonnal hivatalba is léphessenek;
  • a törvénynek rendeznie kell, hogy az Országos Bírói Tanács saját apparátusának felállításáig szükséges tizenkét hónapig székhelyét, gazdálkodását, számvitelét, informatikai hátterét, adminisztrációját egy már létező állami szerv biztosítsa;

Külön érdekes, hogy a Kúrián rendezett konferenciára nem hívták meg az Országos Bírói Tanácsot, mivel a tanácsnak a Kúria mindenkori elnöke is tagja.

A történtekkel kapcsolatban kerestük a Kúriát, amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.