Itthon hvg.hu 2023. március. 16. 11:34

Elítélte Szijjártót az Európai Parlament a minszki látogatása miatt

A magyar külügyminiszter látogatása az Európai Parlament állásfoglalása szerint ellentétben áll a vonatkozó uniós politikával.

Elítélte minszki útja miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az Európai Parlament – írja a Népszava. A lap szerint erről szerdán fogadott el állásfoglalást a testület. Ebben az olvasható, hogy

az EP elítél minden olyan fellépést – beleértve a minszki hatóságoknál tett magas rangú látogatásokat –, amelyek kételyeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió egyértelműen nem ismeri el a Lukasenka-rezsimet".

Hozzátették: sajnálatukat fejezik ki, amiért Szijjártó február 13-án Minszkbe utazott, mert „ez ellentétben áll a Belarusszal és Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújával kapcsolatos uniós politikával”.

Szijjártó, aki Minszkben a belarusz gazdasági miniszterrel és a külügyminiszterrel tárgyalt, közben reagált az őt emiatt ért kritikákra. Úgy fogalmazott:

Nekem nincs szükségem arra, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal. Sem én, sem a delegációm egyetlenegy tagja a belorusz tárgyalópartnereken kívül senkivel nem tárgyalt.”

Szijjártó: Nincs szükségem rá, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal

Azt is helyteleníti az EP-állásfoglalás, hogy

  • egyes tagállamok schengeni vízumot adnak Aljakszandr Lukasenkához közel álló személyeknek,
  • hogy a minszki rezsim továbbra is szisztematikusan elnyomja az ország lakóit és a másként gondolkodókat,
  • hogy távollétében börtönbüntetésre ítélték Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezetőt,
  • és felszólítanak minden igazságtalanul bebörtönzött személy szabadon bocsátására és kártalanítására.

Az EP-képviselők emellett arra kérik az uniót és a tagállamokat, hogy szélesítsék ki és erősítsék meg a Belarusszal szembeni szankciókat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.