Felfüggesztett fogházbüntetést kér a 14 és 15 éves fiúkra az ügyészség.
Vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség két fiatallal szemben, akik vasúti sínre helyezett akadályokkal próbáltak balesetet okozni még 2020 augusztusában, a főváros XVII. kerületében.
Közleményükben azt írták, a fiúk először egy felfordított bevásárlókocsival próbálkoztak, melyet az érkező vonat elsodort. Három nappal később szintén egy bevásárlókocsit tettek a sínekre, melynek az ott áthaladó szerelvény gyorsfékezést követően nekiütközött, ezzel több mint másfél millió forint kár keletkezet a vonatban. A mozdonyvezető jelentette a kárt, majd folytatta az utat.
Alig egy órával később a fiatalabb fiú ismét próbálkozott, ezúttal egy szelektív kukával, melyet a sínekre helyezett és végignézte, ahogy az érkező vonat gyorsfékezést követően nekiütközik.
Az ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett, valamint rongálás miatt felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza. Emellett a fiúkat pártfogói felügyelet alá kell helyezni, és személyiségfejlesztő, valamint közösségi jóvátételi programban is részt kell venniük.