Itthon hvg.hu 2022. december. 23. 16:31

Kiesett egy ház ablakán, majd felpofozta a rendőrt – börtönbe is kerülhet a 34 éves ózdi nő

Könnyebb sérülésekkel megúszta a zuhanást, de ittasan és bódult állapotban kétszer is megtámadta a rendőröket.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy 34 éves nő ellen. Közleményük szerint a nő júniusban zuhant ki egy ózdi társasházi lakás ablakából, ittasan, bódult állapotban. A nő először az ablak alatt lévő előtetőre, onnan egy parkoló autó szélvédőjére, majd végül a földre esett. Szerencsére az egészet megúszta könnyű sérülésekkel.

A helyszínre mentő és rendőrök is érkeztek, azonban a nő ellátása során is zavartan viselkedett, a kórházba szállítást elutasította. A helyszínen lévő élettársa rá tudta venni az együttműködésre, így végül hajlandó volt beszállni a mentőautóba. Útközben azonban agresszívan kezdett viselkedni, így a mentősök a rendőrök segítségét kérték. Amikor a rendőr beszállt a mentőbe, a nő hirtelen felpofozta, majd megragadta a ruháját és eltépte az ingét.

Ügyészség

Az ügyészség azt írta, hogy a rendőr testi kényszert alkalmazott vele szemben, a nő a kórházba már bilincsben érkezett meg, ahol továbbra is összefüggéstelenül beszélt, zavartan viselkedett, majd adatai felvétele közben – továbbra is bilinccsel a kezén – megpróbált kisétálni a kórházból. Az épületbe végül a rendőrök kísérték vissza, leültették egy székre. Az egyik rendőr a karját fogta, a nő őt megpróbálta térden rúgni, a rendőr pedig a rúgást a karjával tudta hárítani.

A nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd le is tartóztatták. Az ügyészség indítványozta, hogy a nőt börtönbüntetésre és közügyektől való eltiltásra ítélje a bíróság.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.