Hajzer Károly több megjegyzést is tett a tanárokra, és amit a legpozitívabbnak szánt, az is így hangzott: a Belügyminisztériumban senki nem mondta, hogy „nem kell adni ezeknek pénzt”, csak nincs. Pintér Sándor miniszter inkább hallgat, minthogy kommentáljon.
Egyetért Ön Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkárának az Infotér Konferencián elhangzott – a tanárokat dehonesztáló – szavaival? – tudakolta írásbeli kérdésében a DK-s Vadai Ágnes a belügyminisztertől, ám Pintér Sándor helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt és ő is csak annyit, hogy:
Tájékoztatom, hogy a Belügyminisztérium sajtóban megjelent cikkeket nem véleményez”
Nemcsak a Belügyminisztérium, más tárca is alkalmazza azt a hárítást, hogy sajtóhíreket nem kommentálnak, pedig a legtöbb esetben nem ellenőrizetlen pletykáról vagy félinformációról van szó, hanem konkrét, bizonyított tényekről, ám az valamiért kínos, így inkább tudomást sem vesznek róla, nehogy mondani kelljen rá valamit.
Belügyi helyettes államtitkár: Sok pedagógusnak furcsa, hogy munkaidő az a négy-hat óra, amit oktatással kell tölteni
Hajzer Károly szerint a Belügyminisztériumban senki nem mondta, hogy „nem kell adni ezeknek pénzt", csak nincs.
Ebben az esetben is ez történt, hiszen – ahogy az ellenzéki képviselő is hivatkozott rá – a 444.hu írta meg, méghozzá egy videofelvétel alapján, hogy Hajzer Károly államtitkár miket mondott egy szakmai konferencián, közönség előtt októberben, az akkor már hetek óta zajló, az oktatás helyzetének javítását, béremelést és a sztrájkjog visszaállítását követelő tüntetéssorozatról. Például ilyeneket:
- „Furcsa nagyon sok pedagógusnak, hogy az a négy óra, hat óra, amit oktatással kell tölteni, az munkaidő.”
- A munkaidő elvesz abból az időből, „amikor ő különórát tud adni diákoknak 6-7-8 ezer forintért óránként."
- Ha a tanár “jelentkezett abba az iskolába, hogy tanítani fog, hát a minimum, hogy akkor azt úgy valahogy elvégzi.”
- A kialakult helyzetet „nem úgy kell elrendezni, hogy akkor nem járunk be órára, mert ez olyan fura nekünk, akik dolgozunk.”
- „Kicsit sérelmezném, ha valaki polgári engedetlenséget folytatna (…) hát, bocs, jöjjön be, dolgozzon, azt' utána váltson munkahelyet.”
- „Itt szabad tüntetni, meg mindent szabad csinálni, Tényleg mindent szabad, de azt kell megérteni, hogy más a munka, és van sztrájk is.”
- „Ha azt hiszi valaki, hogy a Belügyminisztérium azt mondta, hogy itt nem kell adni ezeknek pénzt, hát bocsánat, hát miért ne adnának? Csak nincs.”
Amúgy Pintér Sándor az államtitkára nyilatkozata óta maga is találkozott a pedagógusokkal és zárt ajtók mögött egyeztetett velük. Az egyeztetésen a tankerületi központok szerepe és a bérrendezés is szóba került amellett, hogy a miniszter diavetítést tartott a tüntetéseken neki címzett csúnya üzenetekből.
Néhány órával a találkozó után megjelent ugyan a rendelet arról, hogy pótlékemelésként adja oda a kormány az ígért pedagógus-béremelés első szakaszát, ám az egyeztetéssel nem mindenki volt elégedett:
Sok tanár még elkeseredettebben jött ki Pintér Sándortól, mint ahogy bement
Több mint négyórás szakmai egyeztetést tartott a Belügyminisztérium közoktatási államtitkársága pénteken, a konzultáción Pintér Sándor is beszélt az oktatás helyzetéről, tanári bérekről és az idei tanév tiltakozási hullámáról. Az oktatási csúcstalálkozóról távozó tanárokat kérdeztünk az elhangzottakról és arról, milyen volt a hangulat.
Amúgy nem Hajzer Károly államtitkár volt az egyetlen, aki meglepő megállapításokat tett a tanár-diák tiltakozó akciók kapcsán. Az utóbbi időben ugyanis Csák János kulturális és innovációs miniszter is többször üzent az amúgy nem is hozzá tartozó, tiltakozó tanároknak. Például azt, hogy „az élet kompromisszumokból áll” vagy azt, hogy ők csak „destabilizálni” akarják a rendszert.