Egyelőre csak a helyszín és az időpont ismert, de sem a pedagógus meghívottak körét, sem a minisztérium részéről résztvevő tisztviselők nevét nem ismerni.
December 16-án pénteken délelőtt 10 órára szakmai egyeztetetésre hívtak össze iskolaigazgatókat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyar Zoltán nagytermébe – adta hírül az mfor. Iskolaigazgatók a hvg.hu-nak is megerősítették az időpontot és a helyszínt, sőt pedagógus forrásaink konkrét kollégáikat megnevezve azt mondták, nem csak igazgatókat, tanárokat is hívtak a találkozóra.
Még így sem egészen világos kiket, és főleg hány embert hívtak meg, de azt sem, hogy a meghívottak kikkel fognak egy asztalhoz ülni, vagy kit kell majd végighallgatniuk.
Pénteken terjedt el a sajtóban az a hír, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kvázi magához rendelte a renitens pedagógusokat, de a Belügyminisztérium a hvg.hu-nak küldött válaszában ezt cáfolta. Az viszont kiderült, hogy egy szakmai egyeztető fórumot valóban elkezdett szervezni a köznevelési államtitkárság, ahova több iskolaigazgatót, és az oktatás más képviselőit is meghívták, ezt a hvg.hu-nak több forrásból is megerősítették.
Egy budapesti intézményvezető szerint az akkori meghívó levél konkrét időpontot még nem tartalmazott, de abban is arra kérték a címzetteket, hogy fogalmazzák meg szakmai javaslataikat, amit szívesen érintenének az egyeztetésen. Úgy tudjuk, hogy az intézményvezetők közül többen pozitívan értékelték a meghívást, mert legalább hosszú idő óta először hivatalosan el tudják mondani a panaszaikat. „Érdekes úgy konzultálni, hogy egyik héten kirúgás, másik héten meghívás, de hát lássuk meg" – mondta egyik forrásunk.
A hétvégén is zajlottak az oktatással kapcsolatos egyeztetések, még a kormányülésen is, amelyen – ahogyan váratlanul kiderült – részt vett Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is, aki hétfőn nyilatkozott arról, hogy miről beszélgettek, és annyi feltétlenül kiderült, hogy a tüntetésekről és az iskolákban mért hőfokokról nem volt szó.
Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke: Nem volt szó a kormányülésen se a tüntetésekről, se iskolai hőfokokról
Nem volt szó a tanártüntetésekről a szombati kormányülésen a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint.