Itthon hvg.hu 2022. december. 09. 11:01

Pintér nem rendelt magához iskolaigazgatókat, de az államtitkárság egyeztetne velük

A Belügyminisztérium a hvg.hu-nak küldött válaszában cáfolta azt a sajtóhírt, hogy Pintér Sándor bárkit is magához rendelt volna.

Szakmai egyeztető fórumot tart a jövő héten a köznevelési államtitkárság, ahova több iskolaigazgatót, és az oktatás más képviselőit is meghívta – tudta meg a hvg.hu több forrásból. Egy budapesti intézményvezető szerint a levél konkrét időpontot még nem tartalmaz, de arra kérték a címzetteket, hogy fogalmazzák meg szakmai javaslataikat, amit szívesen érintenének az egyeztetésen.

Úgy tudjuk, hogy az intézményvezetők közül többen pozitívan értékelik a meghívást, mert legalább hosszú idő óta először hivatalosan el tudják mondani a panaszaikat.

Moss László, a fővárosi Eötvös József Gimnázium igazhatója a hvg.hu-nak szintén elmondta, hogy a BM oktatási igazgatóságáról kapott egy levelet, amelyben „udvarias hangnemben meghívtak a minisztériumba, hogy az oktatás problémáiról egyeztessünk és ha vannak témajavaslataim, azokat szívesen fogadnák”

„Azt sem írták, hogy kötelező volna, ahogyan azt sem, hogy ki venne részt az eseményen a minisztérium részéről" - közölte az intézményvezető, aki szerint akár a párbeszéd kezdetét is jelezhetné a levél.

Bár a Blikk egy pénteki anyagában azt írta, hogy „Pintér Sándor rendelte magához a renitens középiskolák igazgatóit”, erről fent idézett forrásunk szerint nincs szó.

A Belügyminisztérium a hvg.hu-nak küldött válaszában szintén cáfolta, hogy Pintér Sándor miniszter, vagy a tárca bármelyik államtitkára magához rendelt volna akár egyetlen igazgatót is.

„Mindettől függetlenül emlékeztetjük, hogy a Belügyminisztérium és annak illetékes vezetői mindig is nyitottak voltak a közoktatással kapcsolatos vélemények, álláspontok megismerésére – a pedagógusok véleményét korábban két alkalommal kutatta kérdőíves felmérés formájában a köznevelési államtitkárság, jelenleg a szülők, gondviselők megkérdezése történik” – írták.

A felmérésről és az azzal kapcsolatos problémákról ebben a cikkünkben írtuk.

Csütörtökön az egész országban ülősztrájkokkal, sávlezárásokkal, élőláncokkal tiltakoztak diákok és pedagógusok több iskolában is nyolc tanár múlt heti kirúgása ellen.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.