A karzaton demonstráltak, fekete pólóban. Az ülésterem akkor már majdnem teljesen üres volt.
Megszakította a parlament ülését Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke hétfőn, mert a Tanítanék mozgalom tagjai a karzaton demonstráltak.
Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke videója szerint a demonstrálók fekete pólóban érkeztek, és egy darabig ültek a karzaton. Majd Csárdi Antal LMP-s politikus felszólalása közben felálltak, megfordultak, a pólójukra írt betűk pedig kiadták a "Tanítanék" szót.
Latorcai ekkor kérte kivezetésüket. A tanárok, illetve diákok pár perc után elhagyták a karzatot.
Több ellenzéki képviselő is videózta az esetet, az egyiküknek azt mondta Latorcai, hogy ki fogja tiltani a mai ülésről, mert szerinte senkit se lehet fotózni az engedélye nélkül a Házban. Végül az nem derült ki, hogy kitiltott-e bárkit.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)