Itthon hvg.hu 2022. december. 02. 11:22

Vannak rendelők, ahol már kabátban kénytelenek várakozni a betegek

Az orvosi rendelők kapnak rezsitámogatást, de abból kénytelenek finanszírozni a béreket és az eszközeiket is.

Van már olyan háziorvosi és házi fogorvosi rendelő, ahol letekerték a fűtést, a betegek a váróban kabátban ülnek

– mondta a Népszavának Nagy Ákos fogorvos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. A lap azután fordult Nagyhoz, hogy a háziorvosok és a fogorvosok Pintér Sándor belügyminisztertől kértek segítséget a rezsi kifizetéséhez, sőt akad olyan alapellátó is is, aki öt-tízszeres költségnövekedésről számolt be.

Nagy Ákos a lapnak arról beszélt, hogy korábban kérdőívvel próbálták felmérni a bajt, és 1600 körzetből érkezett válasz. Ezekből kiderült: a praxisok kétharmadában gáz, ötödében pedig távhő biztosítja a meleget, de csak kevesebb mint harmaduk rendelkezik alternatív megoldásként fűtésre is alkalmas légkondicionálóval. Megújuló energiaforrást pedig még kevesebben, az összes kitöltő mindössze nyolcada használ.

A kamarai alelnök azt mondta, hogy a praxisok bevételéből nem finanszírozhatók az energiaköltségek. A fogorvosok jelenleg 380 ezer, a háziorvosok pedig 520 ezer forintot kapnak rezsitámogatásként havonta, ez azonban egyfajta alapdíja a praxisoknak, amelyből a bért is fizetnek és eszközökre is költenek, vagyis a rezsin kívüli, más napi költségeiket is fedezik belőle.

Mit hoz Pintér Sándor terve a betegeknek? - Az orvosi kamara elnöke a belügy törvényjavaslatáról

Vége lesz az eddigi rutinnak az egészségügyben: máshogy szervezik az ügyeleti ellátást és jelentősen átalakulhat a kórházak munkája is. Bevezetik az országos várólistákat és megváltoztatják az ellátás finanszírozását is. Kiderült, a tervezet még formálódik, ugyanis az egyeztetésre kiküldött anyaggal ellentétben mégis átalakul Budapesten is az ügyeleti rendszer.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.