Itthon hvg.hu 2022. október. 05. 18:21

Karácsonyék bruttó 200 ezres rezsitámogatást adnak azoknak a kukásoknak, akik felveszik a munkát

A főpolgármester szerint a kukások sztrájkját a megélhetési gondok okozzák, megjöttek ugyanis az első rezsiszámlák.

Egy hosszabb Facebook-bejegyzésben foglalkozott a budapesti szemétszállítás ügyével, és az érintettek kálváriájával Karácsony Gergely. Mint ismert, a főváros több pontján sem vették fel a munkát a kukások, amit azért tettek, mert úgy vélik, hogy a fizetésemelésüket eltüntette az infláció.

A mai tárgyaláson is világossá vált, a munkabeszüntetést a megélhetési gondok okozták, az, hogy megjöttek az első rezsiszámlák. Budapest a lehetőségei határáig elmenve igyekszik segíteni, ezért is ajánlottuk a mai tárgyaláson a hulladékszállításban dolgozóknak, hogy bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást biztosítunk mindazoknak, akik felveszik a munkát. Ezt a segítséget nem a szokásos karácsonyi jutalom terhére biztosítjuk, az továbbra is jár. Felajánlottuk továbbá, hogy a hulladékszállításban dolgozók pótlékainak 50 százalékét alapbéresítjük”

– írta Budapest főpolgármestere.

Karácsony Gergely szerint az érintetteket csakúgy, mint a várost működtető munkatársaikat, „súlyos helyzetbe sodorja a megélhetési válság, az egekbe szökő árak és rezsiköltségek miatt kialakult szociális krízis. Kormányzati segítség a kanyarban sincs, pedig ők is, mindenki azt érdemli, hogy bűnbakok helyett megoldásokat keressünk, cserbenhagyás helyett támogatást adjunk.”

Lesz, aki elviszi a szemetet? Minden, amit a kukások munkabeszüntetéséről tudni lehet

Budapest több pontján sem vették fel a munkát a kukások, akik arra panaszkodnak, hogy a fizetésemelésüket eltüntette az infláció. A fővárosi szemétszállító cég elismeri, hogy bajok vannak, de ők az állami kukaholdingra hárítják tovább a felelősséget. A budapestiek pedig kíváncsian várják, mikor viszi el valaki a szemetet.

A főpolgármester szerint ahhoz, hogy ennél is tovább mehessenek a megélhetési gondok enyhítésében, az kell, hogy a kormányzati Kukaholding megfizesse azt a 15 milliárdos adósságát, amit a budapestiek által befizetett szemétdíjból felhalmozott. „Ezért hívtuk a tárgyalóasztalhoz a kormányzati Kukaholdingot. Ők azonban szégyenszemre nem jöttek el” – írta.

Hirdetés