Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 15. 07:49

Borkai Zsolt a szexvideós ítélet után: Ez nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit velem tettek

A szexbotrányába belebukott volt győri polgármester azt állítja, hogy mára túltette magát a történteken.

„Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra” – nyilatkozta Borkai Zsolt, Győr szexbotrányába belebukott korábbi fideszes polgármestere a Blikknek.

Borkait azután kereste meg a lap, hogy a Győri Járásbíróság másfél millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta annak az ikerpárnak az egyik tagját, amelyik együtt jachtozott az Adrián a volt politikussal. Az ítélet szerint ő készítette az ottani szexpartiról később nyilvánosságra került videókat.

Borkai úgy folytatta: egy ítélet nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit vele tettek. „Ezek pitiáner bűnözök, akik pénzt akartak szerezni, és megtalálták a politikai embereket, akik ebből ügyet tudtak csinálni. Nem érintettek az ügyben viszont azok, akik igazából ezt az aljasságot elkövették ellenem” – jelentette ki, majd hozzátette:

Félreértés ne essék, nem sajnálom őket, de nem is fogok pezsgőt bontani a feleségemmel, ha elítélik őket.”

Azt is mondta a lapnak Borkai, hogy a bíróság tájékoztatta az előkészítő ülés időpontjáról, de nem érdekli különösebben az ügy. Állítása szerint a botrány kirobbanása óta eltelt három évben már túltette magát lelkileg a történteken.

"Kértem, hogy próbálja már meg leállítani az ördög ügyvédjét" - a Borkai-sztori háttere, 4. rész

Nemcsak a Fidesz vezetése tudott az Ördög ügyvédje blog megjelenése előtt a Borkaiék bukásához vezető felvételek létezéséről, de legkésőbb 2019 augusztusában több ellenzéki politikus is van, akihez a felvételek is eljutottak - derül ki a kutatásunkból, és akad olyan tanúvallomás is, ami ezt támasztja alá.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.