Itthon hvg.hu 2022. július. 18. 15:35

Ne írd alá, Kata! – fújta fel a Momentum a Sándor-palota elé

A Momentum ifjúsági tagozata, a TizenX szerint a katatörvény módosítása egymillió magyart érintene.

Azért jöttünk ide, hogy felhívjuk Novák Katalin figyelmét, neki, mint köztársasági elnöknek kötelessége minden magyar állampolgárt képviselnie, tehát figyelemmel kell lennie azokra, akiket megélhetési válságba sodor a katatörvény szigorítása

– mondta a Momentum élő videós bejelentkezésében Tokaji Márton, a párt ifjúsági szervezete, a TizenX elnöke a Sándor-palota és a köztársasági elnöki hivatal előtt állva.

„Több százezer emberről beszélünk, ételfutárokról, fordítókról, művészekről, tanárokról. A hozzátartozókkal együtt körülbelül egymillió ember érintett ebben az ügyben, úgyhogy most velük együtt üzenjük:

Ne írd alá, Kata!

– mondta a Tokaji, majd festékszóróval fel is fújták a feliratot a hivatal bejárata elé, miközben a palota őrei nem törődve velük végrehajtották az őrségváltást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.