Itthon hvg.hu 2022. június. 27. 19:00

Kunetz Zsombor: A Mol a mentősök munkáját is korlátozhatja

Az 50 literes tankolási limit kevés a nagy üzemanyagtartályú és sokat fogyasztó kocsikhoz, a napi többszöri tankolás pedig lassíthatja az amúgy is hatékonysági problémákkal küzdő mentőszolgálatot – írja az egészségügyi szakértő.

A múlt héten derült ki, hogy a Mol (és nem sokkal később az OMV is) 50 literes tankolási limitet vezet be az árstoppolt üzemanyagokra.

Ezzel kapcsolatban hívta fel egy problémára a figyelmet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon:

mégpedig arra, hogy az 50 literes korlát a mentősök munkáját is megnehezítheti.

Kunetz egy képernyőfotót posztolt, amelyben az OMSZ arra kéri a vele szerződésben álló Molt, ne alkalmazzák a korlátozást a járművekre, a szakértő pedig több indokot is felsorolt emellett. Egy átlagos mentőautó például 75 literes tankkal rendelkezik, és 15 litert fogyaszt 100 kilométerenként; ha ehhez hozzávesszük, hogy napi 300-800 kilométert is megtehetnek, kiderül, hogy az 50 literes szabályok mellett akár napi többször is meg kell állni tankolni egy kocsival.

Kunetz szerint ez egy közel 800 járműves életmentő flotta mellett, amely egyébként is hatékonysági problémákkal küzd, hatalmas időkiesés. Hozzáteszi: „mindez történik akkor, amikor sok helyen a 20 perces ebédszünet kiadása is komoly logisztikai problémát jelent, vagy akkor, amikor a mentők maguk kérik, hogy sor esetén engedjék őket előre a benzinkúton”.

A szakértő szerint amíg az intézkedés érvényes a mentősökre, „előfordulhat olyan eset is, amikor egy profitorientált részvénytársaság saját maga veszélyezteti, vagy akadályozza a mentést”.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.