Itthon hvg.hu 2022. május. 30. 20:38

Aszódi kettős gyilkosság: az anya korábban négyszer is feljelentette volt férjét

A férfit három ügyben el is marasztalták.

2019 óta négyszer jelentette fel volt férjét az az anya, akinek kamaszlányait Aszódon megölte az apjuk. Az RTL Híradó szerint könnyű testi sértésért háromszor el is marasztalták a férfit. Az anya távoltartást kétszer kért, ezt először nem látták megalapozottnak, a második ügyben pedig bíróság előtt megegyezett az anya és az apa, akkor ezért nem rendelték el.

Az anyát sokan támadják a közösségi médiában, mert elengedte apjukhoz a két lányt, pedig a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány vezetője Mérő Vera szerint az asszonynak nem volt más lehetősége, mert ha akadályozza a bíróság által megítélt láthatást, sok százezres pénzbüntetésre számíthat, de akár letöltendő börtönbüntetést is kérhet rá az ügyész.

A lányok május közepén láthatáson voltak az apánál Aszódon, aki álmukban végezhetett velük. Ezután a férfi megpróbált végezni magával, vonat elé lépett, de túlélte. Most kórházban ápolják, az RTL Híradó szerint azóta se tudták kihallgatni a nyomozók.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.