Köszönetet mondott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sztrájkból kimaradó pedagógusoknak. Állítja, lesz béremelés – majd a következő ciklusban, ha sikerül pénzt kérni Brüsszeltől.
A tanárok követelései jogosak, azokkal a kormány is azonosulni tud, és a tanárok 87 százaléka is úgy gondolta, nem a sztrájknak van itt az ideje – nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a közmédiának, miután megkezdődött a határozatlan idejű pedagógussztrájk.
A pedagógusok elsősorban béremelést követelnek. A határozatlan idejű sztrájk első napján több demonstrációt is szerveztek szolidaritásból diákok és pedagógusjelöltek is. A nap eseményeiről itt olvashat:
A pedagógusjelöltek szolidaritási demonstrációjával folytatódott a tanársztrájk első napja
A január végi kétórás figyelmeztetősztrájk, majd a gördülő polgári engedetlenség után március 16-án indult a közoktatásban dolgozók határozatlan idejű sztrájkja. A tanárok mellett több ezer diák tüntetett a Kossuth téren, de délután fél 4-kor is volt egy demonstráció az Emmi egyik épülete előtt. Percről percre frissülő tudósításunkat olvashatja.
A miniszter megköszönte a nem sztrájkoló tanároknak, hogy inkább tanítottak. Szerinte a sztrájkban kevesebb mint 15 ezer pedagógus vett részt az állami fenntartású iskolákban, ami lényegesen kevesebb, mint a januári, később jogellenesnek nyilvánított sztrájkban részt vevő pedagógusok száma volt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának adatai szerint a pedagógusok 13 százaléka sztrájkolt, a többiek nem vettek részt
a szakszervezetek kormányellenes kampányakciójában”.
A tárca emlékeztetett: a januári – a kormány szerint jogszerűtlen – sztrájkban részt vevők aránya 17 százalékos volt.
Gulyás Gergely azt is közölte, hogy ha az óvodapedagógusokat és a szakképzésben oktatókat is beleszámolják, akkor a pedagógusok kevesebb mint 10 százaléka sztrájkolt.
A jogosnak nevezett követelésekről szólva azt mondta, hogy a teljesítésük a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata. Brüsszelben most is tárgyalnak a következő hétéves költségvetésről, és legalább az ígért, háromszor 10 százalékos béremelés megvalósul – magyarázta, hozzátéve, hogy ehhez több százmilliárd forintot igényeltek az EU-tól.
Berg Judit a diákok szolidaritási tüntetésén: A közoktatás gyakorlatilag összeomlott, nincs idő várni
Az író a szülőket képviselve szólalt fel a demonstráción.
A miniszter köszönetet mondott a tanároknak annak belátásáért is, hogy nem a sztrájk a tiltakozás legalkalmasabb módja, amikor a szomszéd országban háború folyik és az iskolákban gondoskodni kell azokról a gyerekekről is, akik most érkeztek Magyarországra. Szerinte azért is fontos a normális tanulmányi rend fenntartása, mert az elmúlt két évben a koronavírus-járvány is nehezítette ezt.
Fentebb is idézett közleményében az Emmi is arra kérte a szakszervezeteket, hogy a háborúra való tekintettel fontolják meg a sztrájk felfüggesztését, ahogy korábban a mozdonyvezetők is visszaléptek.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)