Itthon Kacskovics Mihály Béla 2022. február. 15. 08:51

17 oktató nem dolgozik kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, így tiltakoznak a kormány sztrájkrendelete ellen

Kacskovics Mihály Béla
Szerzőnk Kacskovics Mihály Béla

Követik a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai a Szent László Gimnázium pedagógusainak példáját: tiltakoznak a kormány sztrájkrendelete ellen és nem tanítanak kedden.

Jogaikat követelő tanárok
Friss cikkek a témában

Nem vette fel a munkát kedden reggel a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium 17 oktatója. A pedagógusok ezzel a kormány pénteken kiadott sztrájkrendelete ellen tiltakoznak, amiben rögzítették, hogy a tanárok munkabeszüntetését csak úgy engedélyezik, ha az észrevétlen marad az intézmények működése szempontjából.

Hétfőn a kőbányai Szent László Gimnázium 12 oktatója döntött úgy, hogy a sztrájkrendelet elleni tiltakozásul nem fognak tanítani hétfőn. Tóth Viktor, az iskola egyik oktatója lapunknak elmondta, hogy a polgári engedetlenségben résztvevő tanárok az intézmény dísztermében voltak egész nap, az iskolában a tanítást csoportösszevonásokkal oldották meg.

Tóth lapunknak azt mondta, hogy nem tudja, hogy akciójukért milyen retorzióban lesz részük, azt viszont csak remélni tudja, hogy mivel csupán egy egynapos munkabeszüntetésről van szó, a retorzió is ezzel lesz arányos. A Szent László Gimnázium homlokzatára reggel kifeszítettek egy molinót is, miszerint a "Sztrájk alapjog!".

Törley Katalin (képünkön), az iskola egyik tanára lapunknak kiemelte, hogy akciójuk nem a diákok, nem az igazgató, de még csak nem is a tankerület ellen irányul, kizárólag a pénteki kormányrendelet ellen tiltakoznak vele. Mint mondta, hivatalos levélben tájékoztatta a munkabeszüntetésről az intézményvezetőt, aki jelezni fogja ezt a tankerület vezetője felé is.

hvg.hu

Törley azt mondta, számolnak a lehetséges retorziókkal is. Mint mondta, legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a munkabérükből fogják levonni a mai napot, azonban többen attól tartanak, hogy elveszítik az állásukat a kiállásuk miatt. Törley elmondása szerint a kirúgást valószínűtlennek tartja, hiszen így is tanárhiány van, ugyanakkor kiemelte, hogy aránytalan retorzió lenne az egynapos munkabeszüntetésért. Az iskola bejáratánál a tanárok ugyanazzal a szöveggel függesztettek ki molinót, mint hétfőn a Szent László tanárai: “A sztrájk alapjog!”.

12 tanár nem vette fel a munkát hétfőn a Szent László Gimnáziumban, polgári engedetlenséggel lépnek fel a kormány sztrájkrendelete ellen

Tóth Viktor, az intézmény tanára lapunknak elmondta, hogy a következő napokban több budapesti gimnázium oktatói is hasonló akciókat tartanak majd.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.