Itthon hvg.hu 2022. február. 03. 18:20

Márki-Zay Péter nyilvánosságra hozta a kampányköltéseit és a családtagjai vagyonnyilatkozatát is

Csaknem 60 millió forint adományt kapott novemberig az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Közzétette Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a 2020-as és 2021-es kampányköltéseit az oldalán. Ebből az derült ki, hogy 2021. novemberéig 58 764 480 forint adomány érkezett hozzá, amiből kampányra 49 797 000 forintot költöttek.

Az oldalon az adományokat, a kiadásokat és a bankszámla forgalmat is külön táblázatban tették közzé, melléírva azt is, hogy a kiadások mire mentek.

Azt írta a kormányfő-jelölt az oldalon, hogy 2020 év elejétől 2021 novemberéig tartó időszak elszámolása elsősorban az előválasztási kampány két fordulóját öleli fel, de a kiadások között szerepelnek sérelemdíjak és perköltségek is.

Márki-Zay azután tette közzé a költéseit, hogy a kormányközeli sajtó elkezdte firtatni, miből finanszírozza a közösségi médiás kampányát. A Mandiner cikke szerint 49,9 millió forintot hirdetett el a politikus a Facebook hirdetéstára szerint. A lap szerint Márki-Zaynak a vagyonnyilatkozata szerint erre nem futotta volna.

A kormányfőjelölt a Facebookon azt is közölte csütörtökön, hogy idén is közzéteszi a családtagjai vagyonnyilatkozatát is, ami már meg is jelent az oldalán.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?