Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előzőleg azzal fenyegetett, hogy a tanárok sztrájkja „nem maradhat következmények nélkül”.
Január 31-én, hétfőn reggel 8 és 10 között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a pedagógusok, ám a szakszervezetek szerint eközben is biztosítanak gyerekfelügyeletet minden iskolában.
A megmozdulást a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és a PSZ hirdette meg.
Most akkor menjen hétfőn a gyerek iskolába vagy sem?
Minden gyerek mehet iskolába hétfőn az első két órára is, vigyázni fognak rá, legfeljebb sztrájk esetén nem lesz tanórája. Ha értesítették a szülőket a sztrájkról, akkor nem kell igazolás sem, ha nem kaptak értesítést a szülők, akkor viszont valahogy igazolni kell a hiányzást. Hétfő délután Budapesten szolidaritási autós demonstráció is lesz.
A demonstráció előzménye, hogy a pedagógusok több követelést is megfogalmaztak, amelyekben szerepelt a bérrendezés és a tanárok érintő kötelező oltásról szóló rendelet visszavonása is. Mindezt hosszú ideig tartó tárgyalás követte az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi), megegyezni azonban nem sikerült.
A bíróság később – első fokon – jogszerűnek ítélte a hétfői sztrájkot. Ez akkor emelkedhetett volna jogerőre, ha egyik fél sem fellebbez. A szakszervezetek azt közölték, erről a jogukról lemondanak, a kormány oldaláról viszont nem érkezett ilyen reakció. Közölték viszont, hogy a sztrájk – az elsőfokú bírósági döntés ellenére – nem lehet törvényes.
A szakszervezetek ezt jogellenes fenyegetésnek nevezték, és arra biztatták az oktatásban dolgozókat, hogy ne engedjenek ennek, és szervezzék tovább a hétfői figyelmeztető sztrájkot. Volt, akit ez eltántorított, ám Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja a 444-nek azt mondta: azért állnak így is bele az ügybe, mert „egész biztos, hogy egy kétórás figyelmeztető sztrájkban való részvételért nem lehet senkit kirúgni, ez nem lenne arányos akkor sem, ha netán később jogellenesnek ítélné bárki is”.
Az Emmi egy újabb reakciójában úgy fogalmazott, bár „fenyegetéseket nem fogalmaznak meg”, azt leszögezik, hogy „egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül.”
A sztrájkoló tanárok melletti kiállásként 200 autóból álló konvojjal vonulnak fel a szakszervezetek hétfőn Budapesten. Ez utóbbi később lesz, 14 órától. A szervezők szerint az autós akció megbéníthatja a főváros közlekedését.
A kétórás figyelmeztető sztrájkról a hvg.hu és a HVG oktatási szakportálja, az Eduline is beszámol. Cikkük szerint már 57 ezren írták alá azt a petíciót, amellyel a sztrájkolókat lehet támogatni.