Sztojcsev Iván
Szerzőnk Sztojcsev Iván

Kezdenek visszatérni a turisták, de még nincsenek elegen: a járvány előtti szint kétharmadát sem érte el a vendégéjszakák száma 2021 novemberében, a 2020-asnak viszont majdnem a négyszeresére nőtt.

Majdnem négyszeresére nőtt a magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2021 novemberében az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a hatalmas növekedés annak köszönhető, hogy 2020 novemberében a korlátozások miatt alig utaztak az emberek, így ahhoz képest nem nehéz emelkedést elérni. A járvány előtti, 2019. novemberi szinttől 36 százalékkal elmarad a mostani szám.

Részletesebben ez így jött ki:

  • A magyar vendégek 2019 novemberében 1 millió 1 ezren voltak, 2020 novemberében csak 244 ezren, mostanra 644 ezerre ment vissza ez a szám.
  • Külföldiek 2019 novemberében 1 millió 89 ezren érkeztek, egy évvel később 78 ezerre zuhant vissza a számuk, 2021 novemberére 622 ezerre nőtt.

A magyarok két kedvenc utazási célpontja még novemberben is a Balaton és Budapest, valamint környéke volt, a belföldi turisták nagyjából ötöde ment erre a két helyre. A külföldiek Budapestre és a főváros környékére utaztak legszívesebbek, kétharmaduk választotta ezt a helyet.

Az 1917 szálláshelynek, amely 2021 novemberében legalább a hónap egy részében nyitva tartott (egy évvel korábban 1765 volt ez a szám) a bevétele az egy évvel korábbi több, mint négyszeresére, 28 milliárd forintra nőtt. Bármilyen szépnek is tűnik ez a növekedés, érdemes hozzátenni, hogy két éve ilyenkor még 40 milliárd forint volt ez a szám.

2021 első tizenegy hónapjában összesítve 55 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a turisták a magyar szálláshelyeken, mint 2020 január-novemberében, és 57 százalékkal kevesebb pénzt költöttek a szállásra. Ez annak ellenére történt meg, hogy 2021 tavaszán, nyarán és őszén nagyobb volt a forgalom, mint egy évvel korábban. 2020 januárja és február első fele ugyanis, amikor még nem ért ide a járvány, minden rekordot megdöntő másfél hónap volt a magyar turizmusban, azóta pedig annyira kicsi volt a forgalom, hogy az a néhány hét szinte láthatatlanná teszi az éves statisztikában a lezárásokkal teli időszakokat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.