Rövid bejegyzésben reagált az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az őt ért bírálatokra.
Márki-Zay Péter szerint kiforgatták a szavait és „soha ki nem mondott mondatokat adnak” a szájába. A jelölt azután magyarázkodott a Facebook-oldalán, hogy újévi beszédében úgy fogalmazott, hogy a „Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre”. Márki-Zay szerint ő valójában arról beszélt, hogy
a kudarcos járványkezeléssel a Fidesz éppen azoknak az idős embereknek az életét tette leginkább kockára, akik talán a legjobban bíztak bennük.
Márki-Zay szavait azonban nem csak a Fidesz közeli lapok „forgatták ki”, hanem ellenzéki politikusok is szóvá tették. Elsőként Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki parasztságnak nevezte az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megnyilvánulását, majd keddre csatlakozott hozzá a Márki-Zay szövetségesének számító Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki név említése nélkül ugyan, de lényegében lehülyézte Márki-Zay Pétert.