Itthon hvg.hu 2021. december. 02. 10:58

Belelőtt a volt igazságügyi miniszter ajtajába a részeg szomszédja

Forgács Imre egykori igazságügyi és rendészeti miniszter egyik szomszédja nem volt hajlandó kikapcsolni a lakásában megszólaló riasztót, helyette belelőtt a csendet kérők ajtajába.

Szerda reggel ittasan több lövést adott le Forgács Imre volt igazságügyi és rendészeti miniszter lakásának ajtajára az egyik szomszédja – írja a Népszava.

Forgács a lapnak elmondta: hat órakor arra ébredt, hogy a társasházuk egyik lakójának riasztója bekapcsolt. A felesége felhívta a szomszédot, kiderült, hogy nincs semmi baj a lakásában, de sem az ő, sem pedig a közös képviselő kérésére nem volt hajlandó kikapcsolni a riasztót. Ezek után a férfi odament Forgácsékhoz, és üvöltve követelte, hogy nyissanak neki ajtót. Amikor ezt nem tették meg, pisztolyt vett elő, és többször belelőtt az ajtóba.

Erre riasztották a rendőrséget: az egyenruhások húsz perccel később a férfit a saját lakásában fogták el. Mint kiderítették, gumilövedékes pisztollyal lőtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte: politikai motiváció nem vetődött fel az ügyben. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a 39 éves férfi ellen, aki megtagadta a vallomástételt. Személyi sérülés nem történt.

Forgács Imre 2009 decemberétől a 2010-es kormányváltásig volt a Bajnai-kormány igazságügyi és rendészeti minisztere, épp az ő hivatali ideje alatt szigorítottak a sportlövői engedélyű fegyvertartás szabályain. A volt miniszter a Népszavának azt mondta: miután a szigorítást követően megnőtt az igény az engedély nélkül tartható, különösen a gumilövedékes fegyverekre, az ezekről szóló szabályokat is érdemes lenne felülvizsgálni.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.