Itthon hvg.hu 2021. november. 03. 14:54

Kelet-európai vendégmunkásokat kényszerít embercsempészetre az ukrán maffia Magyarországon

A rendőrök komolyabb nyomozást nem folytatnak, csak a kis halakra vadásznak.

A Krakkóban született, átlagos munkáscsaládból származó Dominik sosem volt büntetve, tisztességes munkákból élt. Éveken át Berlinben lakott, ahol ipari alpinistaként dolgozott, de a koronavírus miatt a munkáltatója nem hosszabbította meg a szerződését, s a lengyel férfi munka nélkül maradt. Sok helyen keresgélt munkát, sikertelenül, amiben talán szerepet játszott az is, hogy Dominik enyhén szellemi fogyatékos. Ezért is örült nagyon, amikor 2020 nyarán egy lengyel fesztiválon megismerkedett egy Vladek nevű, lengyelül jól beszélő ukrán férfival, aki azt mondta neki, hogy 300-400 eurós napidíjért tud neki alpinista munkát Bécsben vagy Budapesten.

Amikor azonban Dominik 2020 telén Bécsbe repült, a reptéren egy török férfi fogadta, majd mikrobusszal egy budapesti munkásszállón között ki, ahol elvették az iratait. Napokkal később egy autót és egy külön mobiltelefont kapott, melyen kapni fogja az utasításokat, amiket végre kell hajtani. Az, hogy mit akarnak tőle, csak este derült ki számára, amikor Magyarország déli határához érkeztek, egy elhagyatott, fás területre, és egyszer csak egy közel-keleti férfi vezetésével többtucatnyi ember jelent meg. Hiába tiltakozott az embercsempészet ellen, megfenyegették.

A magyar rendőrök Tárnoknál állították meg és fogták el a csoportot, Dominik akár nyolc évet is kaphat.

A lengyel férfi esete nem egyedi. Ma már általánosnak mondható, hogy a jórészt lengyel, moldáv, szlovák és román munkásokat ukrán–afgán szervezett bűnözői körök környékezik meg, legális munka reményével kecsegtetve őket. A Bécsbe vagy Budapestre érkezést követően azonban hamar kiderül, hogy a valódi munka nem az ígért szobafestés vagy hidegburkolás, hanem egy olyan bűncselekmény, amiért később hosszú éveket szabnak ki a magyar bíróságok a palira vett, botcsinálta embercsempészekre.

(Címlapképünk illusztráció.)

Arról, hogy mi lesz az ő sorsuk, és miért nem kerülnek a rendőrség látókörébe a szervezők, az e heti HVG hetilapban és a HVG360-on olvashatnak.

HVG
Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.