Csaknem öt évvel a tizenhét áldozatot követelő tragédia után, kedden akár jogerős ítélet is születhet az ügyben – írja a Blikk.
A velencei bíróságon kezdődik meg a veronai buszbaleset ügyében nem jogerősen 12 év börtönre ítélt sofőr, V. János elleni per másodfokú tárgyalása – írja keddi számában a Blikk.
2017. január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében 17-en vesztették életüket, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz letért az útról, és az a fölött átvezető felüljáró pillérének ütközött, majd kigyulladt. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr.
A tragédia ügyében tavaly nyáron született meg az elsőfokú ítélet, V. János a bíróság indoklása szerint azért veszítette el az uralmát a jármű felett, mert alvászavara volt, ami egy súlyosabb betegségéből következett. A bíróság szerint ez alaposabb vizsgálattal kiszűrhető lett volna, ezért álláspontjuk szerint mélyrehatóbb nyomozást kellene folytatni azzal az orvossal szemben, aki engedélyt adott a vádlottnak, hogy vezessen. A sofőr ügyvédei akkor felmentésért fellebbeztek.
Fontosnak tartjuk, hogy jogerős ítélet születhessen, és legyen végre egy, az igazságszolgáltatás által is kimondott felelőse ennek a szörnyűségnek – mondta a Blikknek Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a tragikus balesetben. Ő arra számít, hogy a sofőr feltehetően személyesen nem fog megjelenni a tárgyaláson.
Borítóképünkön: A tragédiában elhunytakra emlékeznek a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt.