Itthon hvg.hu 2021. október. 22. 14:21

Ellenzéki közreműködéssel szüntette meg a Fidesz a tatabányai önkormányzat magazinját

A fideszes képviselők szerint a lap egyoldalúan számolt be a városi eseményekről és az országos politikáról.

Ellenzéki támogatással elfogadta a tatabányai képviselő-testület az önkormányzat által kiadott lap megszüntetését. A Jó Szerencsét Magazin további kiadása ellen szavazott a fideszes képviselők mellett egy MSZP-s és egy DK-s politikus is, akik 2019-ben az ellenzéki együttműködés jelöltjeiként jutottak be a közgyűlésbe. Tartózkodott az Összefogás Tatabányáért két képviselője, akik közül az egyik azonban már tavaly kilépett a frakcióból – írja a 444.hu.

A fideszesek arra hivatkozva indítványozták az ellenzéki polgármester, az ugyancsak az Összefogás színeiben megválasztott, ám azóta a frakcióból távozott Szücsné Posztovics Ilona által létrehozott újság megszüntetését, hogy az egyoldalúan számol be a városi eseményekről és az országos politikáról, a képviselők pedig alig jutnak szóhoz benne a kezdeményezéseikkel.

A lap beszámolója szerint most pályázatot terveznek kiírni egy új önkormányzati lapra, amely elvileg szabályozottabb keretek között ad majd teret a polgármesternek és a képviselőknek.

A két évvel ezelőtti önkormányzati választáson ugyan az ellenzék nyert Tatabányán, de a polgármesternek sosem volt stabil többsége, mivel a fideszesek a Mi Hazánk képviselőjével éppen annyian voltak, mint az ellenzéki Összefogás képviselői. A koalíció tagjai között ráadásul azóta folyamatosan romlott a viszony, szeptember végén pedig szét is esett a frakció a közgyűlésben. Akkor Szücsné bejelentette, hogy harmadmagával új frakciót alakít, mert „politikai kalandorokkal” nem lehet együtt dolgozni.

(Képünkön: Szücsné Posztovics Ilona)

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?