Itthon hvg.hu 2021. szeptember. 03. 07:33

Egy szabolcsi DK-s szerint helyben a Fidesszel működik együtt az MSZP jelöltje az előválasztáson

Az MSZP szerint „jobbikos agyszülemény” a kooperáció.

Hangfelvétel bizonyítja a 24.hu értesülései szerint, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ötös számú választókerületben a DK-s Jakab Tímea arról beszélt egy érdeklődőnek, hogy helyben együttműködés van a Fidesz, valamint a körzetben induló MSZP-s Papp Ildikó között. A portál szerint Jakab a hangfelvételen azt mondja: az előválasztáson a Fidesz segítséget nyújt az MSZP-nek, méghozzá úgy, hogy a kormánypárt szimpatizánsai leszavaznak Papp Ildikóra.

A körzetben Pappal szemben Földi István, a Jobbik jelöltje indul az előválasztáson, ő élvezi pártja támogatása mellett az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt támogatását is.

Az ominózus felvételt az az érdeklődő készítette, aki a DK és az MSZP egyik közös kampányeseményén beszélgetett Jakab Tímeával. Jakab a felvételen állítólag azt is mondta, hogy mind a Fidesz, mind pedig a választókerület érdeke, hogy Földi veszítsen. A DK-s politikus egyben a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjét, Kovács Sándort haverjának nevezte.

Papp Ildikó szerint Földi István aktivistái készítették a felvételt, azonban a beszélgetésnek ő nem volt fültanúja. Szerinte nem kap segítséget a Fidesztől. Ugyanezt hangoztatta a 24.hu-nak Halmi József, az MSZP helyi elnöke is, aki egyúttal a jobbikos jelölt „agyszüleményének” nevezte a történetet. A DK a lap kérdésére elmondta, hogy nincs tudomásuk az ügyről, de kivizsgálják. Mint írták, ha igaz a sztori, akkor az az érintettek a pártból való kizárását vonja maga után.

(Kiemelt képünkön Papp Ildikó látható.)

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2025. március. 03. 17:30

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Donald Trump elnök éppen az amerikai dominanciájú globális kereskedelmi rendszer alapjait támadja, amikor 1939 óta nem látott csúcsra emeli az importra vonatkozó összesített vámtarifát. Az elnök egyértelmű célja visszahozni az USA-ba a gyártást és erősíteni a hazai piac szerepét, ám mindennek ára van, ami hosszabb távon akár a dollárt és az amerikai gazdaságot is gyengítheti.