Itthon hvg.hu 2021. augusztus. 23. 17:55

„Te politikai kisegítő iskolás hülyegyerek” – írta Rákay Phillip a momentumos Hajnal Miklósnak

Fokozódnak az indulatok lótrágyaügyben.

Csütörtökön számolt be arról a Momentum, hogy a Budakeszi-szerte érezhető lótrágyaszag Rákay Phillip kormányzati médiaszakember ménesbirtokáról származó, Natura 5-ös természetvédelmi területen lerakott konténeréből származik, amelyet a templom közelében helyeztek el.

Az esetről Hajnal Miklós momentumos politikus számolt be közösségi oldalán, a történetet pedig vasárnap még egy poszttal színesítette, amiben megírta, hogy Rákay hazudott az ATV-nek akkor, amikor azt állította, hogy a konténer csak ideiglenesen állt a természetvédelmi körzetben (amit időközben elvittek). Hajnal képekkel bizonyította, hogy a konténer hóban is ott volt kirakva. A párt több képet kapott helyiektől, az első januárban készült Hajnal állítása szerint.

Rákay Philip a poszt alatt válaszolt Hajnalnak, a politikust lehülyegyerekezte, a Momentumot az SZDSZ-hez hasonlította.

Megerősítette, hogy szerinte csak ideiglenesen volt ott a konténer, és tavasszal azért volt ott kettő, mert a templomkertben lemetszett rengeteg zöldhulladékot is ők szállították el saját költségükön.

Csak jelzem: rajtatok és hiperaktív Szél Bernadetten kívül soha, senkit nem zavartak a lovaink és a rendszeresen ürített konténerek sem. A bűzről hazudoztok egy erdő szélén, egy olyan templom közvetlen szomszédságában, amely mellett az 1700-s évek közepe óta állt istálló... Ti, kis zsúrmarxista ügynökök aggódtok a szent helyekért, meg a templomokért, tőlem féltve azokat? Kacagnom kell.

Hajnal Miklós/Facebook

Hajnal válaszára sem kellett sokáig várni, szerinte a lakókat igenis zavarta a konténer bűze, hiszen ők szóltak nekik róla, fellépésük pedig jogos és hatásos volt. „2022-ben véget vetünk a fennhéjázó kiskirálykodás rendszerének” – fűzte hozzá Hajnal.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.