Azon kívül, hogy nincs új halálos áldozata a járványnak, az is jó hír, hogy a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is csökkent. A friss számok között azonban így is vannak aggodalomra okot adók: a fertőzésszám nem csökken az egy héttel korábbihoz képest, az oltási program pedig szinte állóra fékezett.
Nem volt újabb halálos áldozata Magyarországon a koronavírusnak az elmúlt napon – derül ki a járványügyi tájékoztató oldalra feltöltött adatokból.
A járvány minden mutatója alacsonyan van, egyetlen rossz hír van a friss adatok között: az új fertőzöttek száma nem csökken. Az adatszolgáltatás héten belüli változásai miatt mindig az egy héttel korábbival érdemes összehasonlítani a számokat, ezúttal pontosan ugyanúgy 56 új fertőzöttről adtak hírt, mint egy hete ilyenkor. Az új fertőzöttek száma az elmúlt két hét legtöbb napján magasabb volt, mint egy héttel korábban, a március vége óta tartó csökkenés állt meg mostanra.
Az oltási program hetek óta nagyon lassú, az elmúlt egy napon csak 4626 ember kapta meg az első oltását, összesen eddig 5 578 183-an. 15 768 fővel, 5 327 325-re nőtt azoknak a száma, akik már mindkét dózist megkapták. Az első oltást megkapók arányában sokáig az EU második helyén álltunk, most már csak a 13. hely a mienk, és folyamatosan csúszunk le a listán.
76 ember van kórházban, eggyel kevesebb, mint egy napja. Közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen, az egy nappal korábbinál szintén eggyel kevesebben.
6541 újonnan elvégzett teszt került be a statisztikába, vagyis a tesztek 0,86 százaléka lett pozitív. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint 5 százalék alatt kell lennie ennek a mutatónak ahhoz, hogy reális képet kapunk a járványról.
Eközben 602 embert minősítettek gyógyultnak, így az aktív esetszám 546 fővel csökkent, 34 875-re.