Itthon hvg.hu 2021. június. 19. 13:28

Szél Bernadett: Az ombudsmanhoz fordulok az lmbt+ fiatalok alapjogsérelme miatt

A képviselő szerint Kozma Ákos a melegellenes törvény hatályba lépése után meg tudja vizsgálni, hogy egyáltalán alkotmányos-e a jogszabály.

Így mossa össze a kormány a pedofíliát a homoszexualitással
Friss cikkek a témában

Írásbeli kérdéssel fordult az alapjogi biztoshoz Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a kedden elfogadott pedofilellenesnek nevezett, ám egyúttal melegellenes jogszabállyal kapcsolatban.

Szél azt akarja megtudni Kozma Ákostól, hogy él-e több fontos jogkörével. A képviselő szombati közleménye szerint „a hatályba lépést követően meg tudja vizsgálni, hogy egyáltalán alkotmányos-e a jogszabály (nem lesz az), ekkor ő maga is Alkotmánybírósághoz fordulhat és kérheti a testületet, hogy utólagos normakontroll keretében ők maguk is mondják ki az alkotmányba ütközés tényét – sőt, az Alkotmánybíróságnál a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát is kezdeményezheti.”

A képviselő úgy véli, az alapjogi biztos rendelkezik ütőképes eszköztárral, képes érdemben lépni, és erre kéri őt. „Kulturált országban ilyen törvény a Ház közelébe sem kerülhet, a gyermekek egy csoportjának lehetetlen helyzetbe hozása pedig fel sem merülhet, hiszen ez súlyos kegyetlenség és egyben jogsértés is. Nekünk is vannak eszközeink, több is, mint gondolnánk, és nem habozunk használni!” – írja.

Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella május 26-án nyújtották be a javaslatot, amely szerint sokkal szigorúbban büntethetők lesznek a pedofilok. A törvénycsomagba később olyan részleteket is beletettek, amelyek alkalmasak a pedofília és a homoszexualitás összemosására. A parlament kedden 157 igen, 1 nem mellett elfogadta a törvénycsomagot.

A törvény ellen tízezres tömeg tüntetett hétfőn este a Kossuth téren “propagandatörvény helyett elfogadást” követelve.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.