Itthon hvg.hu 2021. május. 03. 16:29

A kormány 70 százalékos átoltottságot akar a nyár elejére

“Belátható időn belül megelőzhetjük Amerikát, a briteket, Izraelt” – fogalmazott a külügyminisztérium államtitkára a Parlamentben.

Jó reményünk van arra, hogy belátható időn belül megelőzhetünk átoltottságban olyan országokat, mint Amerika, Nagy-Britannia vagy Izrael – mondta a Parlamentben Vargha Tamás, hozzátéve, hogy “de legalábbis utol tudjuk érni őket”.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az atv.hu tudósítása szerint megemlítette, hogy az Európai Unióban várhatóan a nyár végére lesz 70 százalékos az átoltottság a lakosság körében. “Ezt az eredményt a magyar kormány a nyár elejére tervezi elérni” – jelentette ki Vargha Tamás.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról