Itthon hvg.hu 2021. április. 29. 15:16

Az orvosi kamara titkára szerint a korai nyitás negyedik hullámot hozhat

Svéd Tamás szerint ahhoz, hogy az egészségügy némi levegőhöz jusson, később kellett volt enyhíteni a korlátozásokon.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Örvendetes, hogy egyre többen vannak beoltva, de ahhoz, hogy visszakaphassuk a korábbi életünket, a védettek nagyobb aránya kellene – nyilatkozta Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara elnökségének titkára a 168 Órának.

A főorvos a megkezdődött lazítások miatt viszont attól tart, jöhet egy negyedik hullám.

Megint fordítva ülünk a lovon, nem úgy zajlik a nyitás, ahogyan azt célszerűnek látnánk, mert ahhoz, hogy az egészségügy fellélegezhessen, később kellett volna nyitni”

 – mondta.

A szakember elismerte, hogy Magyarországon magas a lakosság átoltottsága, illetve hogy az eddig bevezetett korlátozások hozzájárultak ahhoz, hogy Budapesten már érezhetően csökken az intenzív osztályokon ápoltak és a lélegeztetett betegek száma, de figyelmeztetett, hogy a korlátozások idő előtti lazítása ronthat a helyzeten. Főleg úgy, hogy „az első oltás még nem jelent teljes védelmet, százszázalékosat még a második sem” – közölte.

A főorvos szerint „ha valamilyen csoda folytán ez a járvány varázsütésre elmúlna, és az összes covidos beteg meggyógyulna, az sem jelentené, hogy az egészségügyiek megpihenhetnek”, ebben az esetben ugyanis rögtön azzal a nagy mennyiségű beteggel kellene foglalkoznunk, akikre a járvány körülményei között nem jutott sem idő, sem energia. Svéd Tamás szerint, ha az ő gyógyításukat nem tudják záros határidőn belül megkezdeni, akkor a Covid járulékos áldozatainak száma még hosszú éveken át ijesztően magas maradhat.

A főorvos szerint a járványkezelés egyik legnagyobb hiányossága, hogy elmarad a transzparencia, az adatok széles körű megismerhetősége.

A mélyszegénységben élő szegregátumokban például a hírek arról szólnak, hogy oda nem jutnak el az ismeretek, nem jut elég figyelem. Az emberek esetenként nagyon súlyos tünetekkel sem jutnak el a kórházba, otthon halnak meg"

– nyilatkozta a főorvos.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.