Itthon hvg.hu 2021. április. 07. 17:15

Lázár János egy 57,2 milliós földet készül megvenni, 90 százalékban hitelből

A vadászkastély melletti 23 hektáros területen gazdálkodni akar a képviselő.

Földet készül vásárolni Lázár János egykori kancelláriaminiszter, a ménesbirtok és a tramtrain kormánybiztosa Hódmezővásárhely külterületén, a batidai vadászház mellett – írja a kifüggesztett földvásárlási hirdetmény, valamint az adásvételi szerződés alapján az Átlátszó. A 22,9 hektáros, 670,43 aranykorona értékű területért 57,2 millió forintot fizet majd Lázár.

Ehhez 10 százalék önerőt fizetne a politikus, vagyis csupán 11,4 millió forintot. A maradék 90 százalékot, azaz 45,8 millió forintot a Takarékbank Zrt. finanszírozná.

Lázár János 2020-as vagyonnyilatkozata szerint a fideszes képviselő 40 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, 12 millió forint készpénze volt, és 22,92 százalékban tulajdonosa a batidai vadászkastélyt építő vállalkozásnak – a vásárlással a vadászház körüli területek többsége a Lázár-család kezébe kerül. Emellett 2,6 millió forintot kap képviselőként és kormánybiztosként, illetve 10 milliót eseti kifizetésként – föld- és ingatlanbérletei, valamint az azokra kapott támogatásokra.

Az Átlátszó érdeklődésére Lázár sajtósa, Gobl Vilmos is megerősítette földvásárlást. Mint elmondta, nem a kastély bővítésére kell a föld:

A területen gazdálkodni akar a képviselő. Először növénytermesztéssel, később állattenyésztéssel akar foglalkozni.

A földtörvény alapján minden földvásárlást ki kell függeszteni, ezt a koronavírus miatt az interneten teszik meg. Ez buktatta le nemrég Rogán Antal feleségének, Rogán Barbarának és családjának tervezett földvásárlását is. Ezt szintén hitelből finanszírozták volna: csak 83,2 millió forintot fizettek volna a vevők, a fennmaradó több mint 1,5 milliárd forintot a Budapest Bank hitelezte volna.

Hazardírozhatnak a NER bankjai, amíg Orbán van hatalmon

A jéghegy csúcsa lett volna csak a Budapest Banknál az újdonsült Rogán família meghiúsult milliárdos földvásárlási hitele.

Lázár János a tulajdoni lap alapján az Átlátszó szerint attól a Holman Jánostól venné egyébként a földet, akinek fiai, Holman János és Holman Endre már több különböző ügy miatt is szerepeltek a sajtóban. Holmanék cégével, a Generál Média Kft.-vel üzletelt például 2007-ben a Lázár vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat. A cég internetes hirdetésekért vett meg – Lázár javaslatára – egy csaknem négyezer négyzetméteres belvárosi ingatlant a rajta lévő iskolaépülettel. A sokat vitatott szerződés értelmében a Generál Média a vételárnak megfelelő 48,28 millió forintot öt év alatt elhelyezett 600 millió darab hirdetési csíkkal és némi ingatlanfelújítással törleszthette.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Bihari Ádám 2021. április. 20. 06:30

Levegővétel az intenzív osztályon: kinek jusson?

Elképesztően magas a halálozás azok között a Covid-betegek között, akiket lélegeztetőgépre kapcsolnak, akiket viszont ennél enyhébb módszerekkel kezelnek, túlélhetik. A szakemberek szerint viszont nem véletlenül találták fel a gépeket, azok nem halálos ítéletet jelentenek, hanem éppen az utolsó esélyt az életre. Javíthatna a halálozási számokon, ha az orvosok feltehetnék a kérdést, amely alapján meghozhatnák a legnehezebb döntést: kinek több az esélye a túlélésre? Itthon ez egyelőre tabu.