Itthon hvg.hu 2021. április. 03. 16:46

Immunológus: Idén még nem nyaralhatunk felszabadultan

A Népszavának adott interjút Erdei Anna akadémikus, akinek fő kutatási területe a sejtes immunológia.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Azt gondolom, hogy idén még nem tervezhetünk teljesen felszabadultan nyaralást”

– mondta a Népszavának Erdei Anna Széchenyi-díjas immunológus. Szerinte a vírusmutációk megjelenése miatt 85-90 százalékos védettségi arányt kell elérni a nyájimmunitáshoz, holott a tavalyi számítások szerint 60-65 százalék is elég. (Ebbe beletartoznak a fertőzöttség miatt védettek is.)

Erdei Anna szerint bizonyos időközönként ellenőrizni kellene a lakosság védettségét, a megfelelő teszteket mindenki számára ingyenessé kellene tenni. Ez az oltási igazolvány hitelessége szempontjából is fontos volna.

Bár az általa említett 85-90 százalékos védettségi arány elsőre magasnak tűnhet, valójában nem kivételes, a kanyaró ellen például csak a majdnem 100 százalékos átoltottság jelent biztonságot, különben kitör a járvány. Mindenkit most sem lehet beoltani, mert egyes betegségek kizárják az immunizációt. Ráadásul egyelőre a gyerekek sem kaphatnak vakcinát, az ő oltásuk legkorábban ősszel kezdődhet meg. A szakember szerint ezért hosszabb távú védekezésre kell berendezkedni,

várhatóan az év végéig kell maszkot hordani”.

Hirdetés