Itthon MTI 2021. március. 27. 10:35

Elvi okokból csak néhány háziorvos nem olt

Néhány háziorvos viszont hiába oltana, infrastrukturális problémák miatt nem tud.

Több mint ötezer háziorvos vesz részt az oltási programban, és tíz alatt van azok száma, akik elvi okokból tagadják meg a vakcinák beadását – mondta a Magyar Nemzetnek Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője.

„Néhány kivételtől eltekintve a háziorvosok remekül helytállnak az oltási program jelentette óriási kihívásban.

Több mint ötezer kolléga vesz részt a feladat végrehajtásában, és húsz alatt van azok száma, akik nem végeznek oltási tevékenységet. Az ő esetükben sem mindig a vakcinaellenesség vagy a vírustagadás áll a háttérben, hanem például infrastrukturális problémák. Azon háziorvosok száma, akik elvi okokból nem oltanak, tíz alá tehető

– mondta Békássy Szabolcs a lap szombati számában megjelent interjúban, hangsúlyozva, hogy az országos oltási munkacsoport már keresi a megoldást arra, hogy az ezekhez a praxisokhoz tartozó páciensek se maradjanak védőoltás nélkül. Az egyik terv szerint e körzetekben, elsőként Nógrád megyében a Magyar Honvédség oltóbuszai vennének részt a vakcinációban.

A szakember szerint egyre nagyobb az elfogadottsága az orosz és kínai vakcináknak, illetve a néhány napig tartó bizonytalanság után az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos felhők is eloszlottak.

Békássy Szabolcs szerint jelenleg elegendő számú oltópont van kijelölve, az önkormányzatok most azzal tudnak segíteni, ha az adminisztratív feladatokban, például az oltakozni vágyók oltópontokra szervezésében nyújtanak támogatást a háziorvosoknak. Megemlítette, hogy kidolgozás alatt áll egy online oltásszervező program, amelynek segítségével az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben (EESZT) egy automatizmus útján tudnak majd a kollégák időpontot foglalni a pácienseknek.

A háziorvos kiemelte: az alapellátásban dolgozóknak most arra kell törekedniük, hogy a frissen diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek minél többen az otthonukban jussanak hozzá megfelelő terápiákhoz. Ahhoz azonban, hogy a gyógyszeres terápiák valóban hatékonyak legyenek, az is szükséges, hogy a Covid-fertőzést időben felfedezzék. Ezért rendkívül fontos, hogy ha valaki a jellemző tüneteket észleli magán, akkor azonnal konzultáljon telefonon a háziorvosával. Ha pedig több napja tartó csillapíthatatlan láz, nehézlégzés vagy fulladás jelentkezik, haladéktalanul mentőt kell hívni, mert ebben az esetben feltételezhető, hogy a háttérben már tüdőgyulladás áll – hangsúlyozta Békássy Szabolcs.

Békássy: Csak végső esetben rendelnek be háziorvosokat

Hétvégén is dolgozniuk kell a háziorvosoknak, a központi oltási rendszer hiányosságai miatt azonban sokszor a páciensek is rajtuk töltik ki a dühüket. Már az önkormányzatok is segíteni próbálnak, a háziorvosok azonban egyre kevésbé bírják az extrém terhelést.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.