Itthon hvg.hu 2021. március. 24. 12:30

Zacher: Tényleg nagyon nagy gáz van

A toxikológus Zacher Gábor szerint valóban nagyon sok a beteg.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

„Tényleg nagyon nagy gáz van” – mondta Zacher Gábor mentőorvos, toxikológus, amikor az egészségügyi ellátás pillanatnyi helyzetéről kérdezték a Megbeszéljük című rádióműsorban.

Zacher szerint nagyon sok a beteg, és az egészségügy nemhogy a „végét járja”, de már túl is van azon ezen a határon.

Úgy folytatta: a dolgozók még tartják magukat, de újabb és újabb emberekre lenne szükség a betegellátásban.

A toxikológus megjegyezte, hogy hamarosan már nem öt, hanem hét oltóanyag áll majd rendelkezésre, utalva ezzel a kínai-kanadai CanSino, valamint az AstraZeneca-licenc alapján Indiában gyártott CoviShield vakcinákra. Majd sok kollégájához hasonlóan ő is azt hangsúlyozta, hogy az alapvető megoldást a tömeges oltás jelentheti.

A szakember drámainak nevezte azokat a alkalmakat, amikor olyan kórterembe lép be vizitelni, ahol az ott fekvők mindegyike akár a gyereke is lehetne. Szerinte ettől eltekintve is hatalmas pszichés megterhelés alatt vannak az egészségügyi dolgozók. Hozzátartozókkal közölni halálhírt, telefonálni nekik, hogy jöjjenek be, búcsúzzanak el beteg családtagjuktól, mert nincs esély megmenteni őt, ezek a legrosszabb dolgok – mondta.

Megszokni nem lehet, belefásulni pedig nem szabad” – tette hozzá.

Zacher Gábor végül nyomatékosan arra kért mindenkit, hogy a húsvétot a legszűkebb családi körben ünnepeljék.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.