Itthon hvg.hu 2021. március. 03. 16:28

Zacher Gábor: Tök mindegy, melyik vakcinát kapjuk

Korábban még komoly aggályai voltak a kínai vakcinával szemben, de szerinte ahogy megismerjük a betegséget, úgy válik egyértelművé, hogy bármelyik oltóanyag jobb, mint megfertőződni.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Tök mindegy, hogy az öt vakcina közül melyiket kapjuk

mondta Zacher Gábor az ATV Híradónak. A szakember korábban kritikákat fogalmazott meg a kínai vakcináról, elmondása szerint “azon egyszerű oknál fogva, hogy az ezzel az oltással kapcsolatos eredményeket nem közölték le a kínaiak”.

Zacher azóta már másképp vélekedik: “A mérleg egyik serpenyőjében a koronavírus-fertőzés, a tüdőgyulladás, a sokszervi elégtelenség, a lélegeztetőgép és a halál van, a másikban pedig az a jelenleg öt vakcina, amellyel már Magyarországon is oltanak” – mondta.

A szakember azzal indokolta meg véleményének változását, hogy a betegséget is tanuljuk, és már biztosan minden oltás jobb, mint elkapni a betegséget, ráadásul ha nem lesz rövid időn belül átoltottság, sok ezren halnak még bele a betegségbe Magyarországon.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.