Itthon hvg.hu 2021. március. 24. 15:06

Magyarország a második legrosszabb a Covid-halálozásban a járvány kezdetétől számítva

A mai napi statisztikák alapján már csak az a Csehország teljesít nálunk rosszabbul, ahol már leszállóágban van a harmadik hullám.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Azzal, hogy szerda reggel újabb 249 koronavírusos beteg halálát jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Csehország mögött Magyarország a második lett a világon az egy főre vetített Covid-halálozási statisztikában. A legalább egymillió lakosú országok között ezzel az újabb 249 halálesettel előztük meg Belgiumot, ehhez a majdnem 19 ezer tragédiát takaró számhoz az kellett, hogy az elmúlt hetekben többen haljanak meg nálunk egymillió főre vetítve, mint az Egyesült Államokban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban – ezt a Válasz Online szúrta ki.

Sokatmondó adat, hogy a járványkezelést bevallottan nagyon elrontó Belgiumban mára 35 új halálesetet jelentettek, de Csehországban is “csak” 88 lett ez a szám, ami ráadásul az eddigi statisztikák alapján leszállóágat is jelent, miközben Magyarországon egyelőre semmi nem utal arra, hogy csillapodna a napokban a helyzet.

A szerdai adatok szerint újabb 7587 embernél mutatták ki a koronavírust Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 593 710 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma 3707-tel emelkedett, ők jelenleg már 192 951-en vannak. 11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1423-an vannak lélegeztetőgépen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.