Itthon hvg.hu 2021. március. 23. 15:50

Népszava: Magyarországra jön a kínai védelmi miniszter

A lap minisztériumi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az e heti látogatásnak köze lehet a nemrég engedélyezett Convidecia oltóanyaghoz.

A hét második felében Budapestre érkezik Vej Feng-ho kínai védelmi miniszter – értesült diplomáciai forrásból a Népszava. A lap azt írja, hogy a kínai vezető athéni és belgrádi tárgyalásai után ejti útba a magyar fővárost, de azt még nem tudni, hogy kivel és miről tárgyal majd.

A Népszava minisztériumi forrásai alapján azt írja, hogy a látogatás lehetséges témája az lehet, hogy Magyarországon éppen a héten engedélyezték a kínai hadsereg által kifejlesztett CanSino oltást, a Convideciát.

A lap szerint a találkozóra hazarendelték Pekingből Kisvári Tamás véderő attasét is, noha Kína és Magyarország között gyakorlatilag nincs katonai együttműködés, mivel hazánk NATO-tagállam. A Népszava viszont emlékeztet, hogy Szijjártó szerdáig uniós, illetve NATO külügyminiszteri tanácskozásokon vesz részt Brüsszelben.

Ahogy arról beszámoltunk, Szijjártó Péter a héten tett egy gesztust Kína felé, a külgazdasági- és külügyminiszter értelmetlennek nevezte a keleti ország ellen, az ujgur kisebbség elnyomása miatt kiszabott uniós szankciókat.

A lap Vej Feng-ho Magyarországra érkezésének ügyében megkereste a Külügyminisztériumot és a Honvédelmi Minisztériumot, de eddig nem kapott választ a kérdéseire.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.