A kormánypártok mellett a Jobbik és a Demokratikus Koalíció tudott növekedni a Závecz Research friss felmérése szerint. A többi párt stagnál, az ellenzéki és a kormánypárti lista támogatottsága között pedig minimális a különbség.
A Fidesz elmozdult a mélypontról, a decemberi 30 százalék után februárban 31, mostanra 33 százalékra nőtt a tábora a teljes népességen belül – derült ki a Závecz Research közvéleménykutatásából, amelyhez a válaszokat március 2-11. között vették fel. A kutatás szerint tovább erősödött a Jobbik is, tavaly év végén 7, egy hónappal ezelőtt 9 százalékon állt, most pedig 11 százalékosnak mérték.
Hogyan szerzett pár hónap alatt egy nagyvárosnyi szavazót a Jobbik?
A 2019-es EP-választás után úgy tűnt, az ellenzék vezető erejévé válásáért a DK és a Momentum fog versengeni, aminek több oka is volt: egyrészt az Országgyűlésbe 20 százalékkal még legerősebb ellenzéki pártként jutott Jobbik pár hónap alatt 6,34 százalékossá zsugorodott, amivel összesen egy képviselőt tudott delegálni az Európai Parlamentbe, másrészt a nem sokkal később tartott önkormányzati választáson sem zavart országosan sok vizet, és egyszerűen kimaradt a hónapokig mindent uraló budapesti főpolgármester-választásból a Budapesten gyenge párt.
A Demokratikus Koalíció februárban a választókorúak 10 százalékára számíthatott, ezúttal 11 százalékra. A DK és a Jobbik tehát holtversenyben az ellenzéki oldal legerősebb pártjai, mögöttük a Momentum áll, az előző hónapokéval azonos, 6 százalékos táborral. Az MSZP támogatottsága nem változott, ezúttal is 5 százalékot kapna. Ebben a hónapban az LMP és a Mi Hazánk ugyanúgy áll, 2-2 százalékot ért el, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1-1 százalékot – írják.
A felmérés szerint aktivizálódtak a választók: a februári 32 százalékról 27 százalékra csökkent azok aránya, akiknek nincsen kedvelt pártjuk.
Az ezerfős mint alapján készített kutatás szerint a biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 46 százalékos, a második helyen a DK áll, 16 százalékkal. A Jobbik a sorban a harmadik, az aktív szavazók 14 százalékára számíthat, a Momentum 9 százalékra. Az MSZP 7 százalékos, a Mi Hazánk pedig 3. Az LMP és a Párbeszéd 2-2 százalékot kapott az elkötelezett szavazói körtől, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékot.
A listák esetében a választókorú népesség körében az ellenzék kontra Fidesz verseny is szorosabb lett március elején: előbbi 37, utóbbi 36 százalékon áll.
A elemzésben megjegyezték, hogy azutóbbi időben valamivel szűkült az ellenzék előnye, decemberben 4, a múlt hónapban 2 százalékponttal volt több támogatója, mint a kormánypártoknak.
A Závech Research szerint továbbra is megfigyelhető, hogy a kevesebb lista aktívvá tesz korábban bizonytalan választókat. Ez számokban azt jelenti, hogy a kormánypárt mellé márciusban 3 százalék (negyedmillió) választópolgár sorakozik fel, ha a versenytárs a közös ellenzék.
A biztos választók körében, csakúgy, mint a múlt hónapban, az ellenzéki közös lista 50 százalékon áll, a kormánypártoké 47 százalékon.