Itthon hvg.hu 2021. március. 08. 10:48

15 éve gyilkolhatta meg volt élettársát, most áll bíróság elé egy férfi

A gyilkosság után közös gyerekük felügyeleti jogát is megszerezte volna a vád szerint. Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.

Egy 15 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emeltek vádat egy férfi ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség. A gyilkosság Szentesen történt, 2006-ban. A vádirat szerint a most 57 éves D. Lajos és áldozata a 2000-es évek elején ismerkedett meg egymással. Később élettársak lettek, közös gyerekük is született.

A nő 2006 elején hagyta el a férfit. Eközben félt tőle, illetve attól, hogyan reagál erre, és az ügyészségi közlemény alapján nem is alaptalanul. A férfi ugyanis látszólag ugyan elfogadta, hogy elhagyják, de a vád szerint valójában

elhatározta, hogy megöli a nőt, egyúttal pedig a közös gyerekük felügyeleti jogát is megszerzi magának.

Egy júliusi napon, a gyerek láthatásának előestéjén indult el, hogy meggyilkolja a nőt, aki egyedül volt lakásában gyerekükkel és egy kutyával. A vád szerint a férfi a kutyát megmérgezte, majd a nőt ismeretlen helyre vitte, ahol végzett vele, testét pedig a Tiszába dobta. Az ekkor kétéves gyereket a lakásban hagyta. Elvitte viszont a nő biciklijét is, hogy úgy tűnjön, maga ment el valahová.

Reggel, az aznap esedékes láthatásra hivatkozva jelent meg aztán a férfi az áldozat szüleinél azzal, hogy nem tudja elérni a nőt. Édesapja a nő eltűnését még aznap bejelentette a rendőrségen.

A holttestet 2007 nyarán megtalálta egy horgász, akkor azonban nem tudták azonosítani. Erre végül 2020-ban került sor.

A férfit európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el, majd az osztrák hatóságok közreműködésével tavaly júliusban szállították Magyarországra, ahol gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Törvényszékre. Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.

Hirdetés