Gazdaság MTI / hvg.hu 2021. február. 08. 16:34

Konzultációt indít a nők elleni erőszakról az Európai Bizottság

A konzultáció közel három hónapig lesz elérhető az EB honlapján.

Nyilvános konzultációt indít a nők elleni, illetve a családon belüli erőszak ügyéről az európai uniós tagállamokban az Európai Bizottság (EB).

A konzultáció célja, hogy testület a lehető legszélesebb körű tájékoztatást kapja az ilyenfajta bántalmazások ellen bevezetett tagállami intézkedésekről.

A konzultáció – amely február 8-tól május 10-ig érhető el a testület honlapján – elsősorban a civil szervezeteket, az esélyegyenlőségért felelős testületeket célozza, de a nemzeti hatóságok és kormányok is részt vehetnek a kezdeményezésben. Az összegyűjtött információkat a bizottság a nemi alapú és a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére irányuló jogalkotási kezdeményezés előkészítéséhez fogja felhasználni.

A bizottság kutatásai szerint a nők elleni erőszak a legyakoribb formája a nemi alapú megkülönböztetésnek Európában, míg a családon belüli erőszak gyerekeket, fogyatékossággal élőket, időseket és férfiakat is érinthet.

A felmérések szerint az európai nők 33 százalékát éri nemi alapú erőszak, ami tovább fokozódott a koronavírus-járvány lassítására elrendelt korlátozó intézkedések miatt.

Januárban a nemek közötti egyenlőség témájában három állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament, az egyikben foglalkoztak a nőkkel szembeni erőszakkal.

A Fidesz nem ítélte el a nők elleni erőszakot az EP-ben

A nők helyzetét tovább rontotta a járvány. Egyrészt olyan munkaköröket látnak el, amelyek fokozottan veszélyesnek számítanak, másrészt ha keresőképtelenné válnak, akkor nagyobb mértékben veszélyezteti őket a szegénység. Ezekkel kapcsolatban fogadott el állásfoglalásokat nagy többséggel az Európai Parlament, de a Fidesz képviselői a három indítványból kettőt nem támogattak.

Ahogy az Eurológus írta, az EP-képviselők felszólították az uniós országokat, hogy nemzeti helyreállítási és rugalmassági terveikbe építsenek be egy fejezetet, amely a nemek közötti egyenlőség javítását szolgálja. Megállapították, hogy a válság alatt a nők elleni erőszakra nem volt megfelelő válaszuk a tagállamoknak. Megállapítottták azt is, hogy a nemi alapú erőszaknak a legkiszolgáltatottabbak a migráns nők, a vidéki, a hajléktalan és a roma nők, valamint az LGBTQI+ közösség tagjai.

A Eurológus cikke szerint a fideszes EP-képviselők ezt nem így gondolhatták, legalábbis erre utal, hogy tartózkodtak a szavazás során.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.