Itthon hvg.hu 2021. március. 05. 09:59

Elhunyt Németh János, az Alkotmánybíróság egykori elnöke

Az ELTE volt rektorhelyettese több évig volt elnöke az Országos Választási Bizottságnak is.

Március 1-jén, életének 88. évében meghalt Németh János, az ELTE egyetemi tanára, volt rektorhelyettese, az Alkotmánybíróság volt elnöke – írta közleményében az ELTE Jogtudományi kar.

Németh János 1933-ban született Újpesten, 1956-ban végzett az ELTE Jogi Karán summa cum laude fokozattal.

Később oktatott a karon, és tanszékvezető egyetemi tanára, majd professor emeritusa lett a Polgári Eljárásjogi Tanszéknek. Ösztöndíjas kutató volt a müncheni, majd a kölni egyetemen. Több külföldi és nemzetközi szakmai társaság elnökségébe beválasztották, számos hazai és nemzetközi szakmai díj és magas állami kitüntetés birtokosa.

A rendszerváltáskor az Országos Választási Bizottság elnökévé választották, ezt a tisztséget 1997-ig, alkotmánybíróvá történt megválasztásáig töltötte be. 1998-ban az Alkotmánybíróság elnökévé választották, nyugállományba vonulásáig, 2003-ig vezette az Alkotmánybíróságot.

A 2010-es években vezető szerepet kapott egy új Polgári perrendtartás előkészítésében.

Németh János professzort az Alkotmánybíróság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a saját halottjának tekinti.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Windisch Judit - Dezső András 2021. április. 12. 17:05

Mennyire egyedülálló a magyar modell, amely rekordszámok mellett döntött az iskolák nyitásáról?

Az európai példák azt mutatják, hogy az iskolákat csak azután kezdték el vagy kezdik el kinyitni, hogy javulnak a járványügyi adatok. Kivétel ez alól Ausztria, ahol viszont egy intenzív teszteléssel kompenzálnak és nem is állnak rosszul. Noha itthon a környékbeli országokhoz képest magas a fertőzöttségi és halálozási adat, az is igaz, hogy szinte sehol sem álltak olyan jól oltásban, mint Magyarországon, ahol azonban a jól haladó oltások ellenére még messze a nyájimmunitás.