Itthon hvg.hu 2021. február. 05. 10:15

Orbán: A nemzeti konzultáció dönti el, gyorsabb lesz-e a nyitás azoknak, akiket már beoltottak

A miniszterelnök szerint ha az önhibájukon kívül oltást még nem kapók méltánytalannak tartják a különbségtételt, az roncsolhatja a társadalmat.

A február közepére tervezett nemzeti konzultáció alapján dönti majd el a kormány, hogy hamarabb szabadulhatnak-e a korlátozások alól azok, akik már valamilyen módon védettek a koronavírus-fertőzés ellen – derült ki Orbán Viktor rádióinterjújából. A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában még nem akart állást foglalni a kérdésben, de „mindent elképzelhetőnek tart, ha azt az emberek elfogadják”.

„Nem látok abban ördögtől valót, ha azok számára, akik már védettek valamilyen módon, valamivel gyorsabb nyitást teszünk lehetővé” – mondta.

A miniszterelnök szerint ugyanakkor ez azon múlik, mit mond erről a többi magyar, hiszen lesznek olyanok, akik regisztráltak, de saját hibájukon kívül március közepéig még nem kapnak oltást, ők érezhetik a lépést méltánytalannak. Ebben az esetben egy ilyen intézkedés inkább roncsolja a társadalmat, mint építi.

Orbán arról is beszélt, hogy hányan lehetnek olyanok, akik ekkorra már védettek lesznek. Ma 264 530 beoltott van Magyarországon (92 ezren már a második oltásukat is megkapták), és 275 764 magyar esett már át a fertőzésen, így március elejére az ő számuk eléri az egymilliót.

Március 15-ére pedig minden 60 év feletti magyar állampolgárt, aki regisztrált, be fogunk oltani – tette hozzá.

Ha a kínai vakcina is itt lesz, április elejére a beoltottak és a fertőzöttek száma meg fogja haladni a kétmillió embert. Gulyás Gergely miniszter korábban azt vetette fel, hogy esetleg a kijárási tilalom nem vonatkozik majd a védettekre.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.