Itthon hvg.hu 2021. január. 29. 18:00

Megszereztük a levelet, amit az idősek oltásának részleteiről kaptak a háziorvosok

A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül, a védőoltást február 4. és 7. között adják majd be, és először a legidősebbeknek.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Február első hetében kezdődik meg a tervek szerint a védőoltásra regisztrált legidősebb állampolgárok oltása, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) pedig az érintettek értesítésében és oltásában is számít a háziorvosokra – áll abban a levélben, amit pénteken a NEAK valamennyi háziorvos részére elküldött.

A levélben Kiss Zsolt főigazgató írta le a részleteket. Ennek során – mint az operatív törzs tájékoztatóján is elhangzott – 1800 háziorvosi szolgálatnál összesen 18 ezer időskorúnak adnak majd be koronavírus elleni védőoltást (minden érintett háziorvos egy Moderna ampullát kap, mellyel 10 beteget tud beoltani). A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül:

Az oltások kezdő időpontja február 4. csütörtök, befejezése pedig legkésőbb február 7. vasárnap.

A megyei kollegiális szakmai vezető külön értesítése alapján a megyei kormányhivatalok járási hivatalainál vehetők át az ampullák. A háziorvosok (nemcsak az oltást végzők, hanem 5004 orvos) kiválaszthatnak további hat embert, akiket betegszállító visz majd a megyei megyei kórházi oltóközpontba, ahol a Pfizer vakcináját kapják majd meg.

A   jelen levelemmel  egyidejűleg  az e-Jelentés  rendszeren  keresztül megküldjük az Ön praxisába tartozó azon személyek listáját, akik akár a vakcinainfo.gov.hu oldalon, vagy a Magyar Államkincstár által megküldött levelekre válaszolvavédőoltásra regisztráltak

– áll a dokumentumban. A lista egyben prioritási sorrend is, melyet a háziorvosok kötelesek követni az érintettek értesítési és oltási sorrendjében is. A prioritási sorrend életkor szerinti (bár a kormányzati kommunikáció szerint a regisztráció sorrendje is számít): minél idősebb valaki, annál hamarabb jár neki az oltás. A listán szereplők olthatóságát viszont már a háziorvosok felelőssége eldönteni, mint ahogy a végleges oltási sorrendet is ők állítják össze.

A megmaradó vakcina-mennyiség központi visszaszállítására, vagy hűtési időn túli felhasználására nincs lehetőség – figyelmeztet a NEAK. Hangsúlyozzák a pontos szervezés szükségességét, de arra már nem térnek ki, hogy mi a teendő, ha például a tíz oltandó idős valamelyike nem jelenne meg az adagjáért.

A levél alapján az is megeshet, hogy végül felesleges lesz megkeresnie a háziorvosnak a kapott lista egy-egy szereplőjét, ugyanis a héten oltják a szociális ellátórendszerben élőket, ezért előfordulhat, hogy valaki időközben már megkapta az oltást.

A NEAK főigazgatója emellett azt is kéri, hogy kísérjék figyelemmel a beoltottak egészségi állapotát, és abban az esetben, ha az oltást követően "nem kívánatos oltási reakció lép fel", azt jelezzék a Nemzeti  Népegészségügyi Központnak, vagy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.