Itthon MTI 2021. január. 08. 11:38

Fiatalkorú erőszakolt meg egy nőt a három kisgyereke előtt

A fiatal egy ismerősére támadt rá. Szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A bűncselekmény elkövetésekor, tavaly májusban még csak 17 éves férfi a Debreceni Törvényszék közleménye szerint ittas volt, amikor hátulról megtámadta a három kiskorú gyerekével sétáló 33 éves ismerősét. Ötéves fia a nő kerékpárjára szerelt gyerekülésben ült, amit a férfi kitépett a kezéből, és a gyerekkel együtt felborította. Azután a nőt az út melletti füves részen a földre lökte, levetkőztette és megerőszakolta.

A nő próbált ellenállni, segítségért kiabált. Két kisebb gyereke a közeli otthonuk irányába szaladt segítséget kérni, 11 éves lánya pedig sokkos állapotban felhívta a segélyhívót.

A férfi erre elmenekült a kerékpárjával, a helyszínre érkező rendőrök viszont pár óra múlva elfogták. Azóta javítóintézetben van letartóztatásban.

A Püspökladányi Járásbíróság fiatalkorúak bírája által vezetett tanácsa csütörtökön távmeghallgatás után fenyegetéssel és erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

A tanács szerint a súlyos büntetést a bűncselekmény elkövetésének „kirívóan durva, gátlástalan, útonállásszerű” elkövetési módja indokolja, „hiszen a vádlott ösztönszerű vágyainak kiélése során teljes mértékben közömbös volt aziránt, hogy mindeközben egy általa is ismert családanyát, gyakorlatilag három kiskorú gyermeke szeme láttára erőszakol meg a nyílt utcán”.

A bíróság a férfi megbánását sem tekintette őszintének és meggyőzőnek, miután a róla készült javítóintézeti vélemény és jellemzés szerint még most is igyekszik cselekményét elbagatellizálni.

A bíróság ítélete nem jogerős, mert a férfi és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezést jelentett be. A férfi a másodfokú eljárásig továbbra is letartóztatásban marad.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.