Itthon EUrologus 2020. december. 04. 10:46

Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől

Levélben tájékoztatta az Európai Néppárt parlamenti frakciójának tagjait a magyar fideszes politikus. Azt is kérte, hogy erre tekintettel vonják vissza a kizárása érdekében benyújtott indítványt.

Az EUrológusnak is eljuttatta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő azt a levelet, amelyben a következőkről tájékoztatta néppárti frakciótársait:

A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam.

Hozzáteszi, hogy minap telefonon is beszélt Weberrel, aki jelezte neki, hogy elfogadja a bocsánatkérést. Mindennek azért van jelentősége, mert Othmar Karas osztrák képviselő egy olyan indítványt juttatott el a frakció vezetésének, mely szerint a következő találkozójukon szavazást kért Deutsch kizárására a képviselőcsoportból. Karas azt is mondta, hogy a magyar politikus vagy kérjen bocsánatot, vagy pedig távozzon a frakcióból. Összesen 30 képviselő írta alá az indítványt. Deutsch szerint mivel a bocsánatkérés megtörtént, a kezdeményezés okafogyott. A Fidesz politikusa részletesen kifejti, hogyan kell értelmezni sajtónyilatkozatait:

Arra mutattam rá, hogy nem értek egyet azzal a jogállami feltételrendszerrel, amely azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni. Tehát, hogy félremagyarázhatatlanul világos legyen, nem az új mechanizmus mellett érvelő személyek, és nem a jogállamiság elve az, ami a politikai önkényre emlékeztet, hanem az a konkrét mechanizmus, amiről az Európai Parlament és a Tanács előzetes politikai megállapodása rendelkezik”

– áll a levélben. Deutsch jelzi azt is, hogy szomorúsággal tölti el “az Európai Néppártban szokássá vált gyakorlat, hogy a politikai viták lefolytatása helyett egyesek kizárással fenyegetik az eltérő állásponton lévőket”. Úgy gondolja, hogy a kizárásával való fenyegetés már önmagában is azt a nemkívánatos látszatot kelti, hogy a Néppárt ilyen módon kíván nyomást gyakorolni az költségvetési megállapodások megvétózását kilátásba helyező magyar kormányra.

Az ügy érdekessége, hogy két napja még egészen más hangnemben fordult Deutsch a közvéleményhez, holott ezek szerint akkor már elnézést kért Webertől. December 2-án azt írta, hogy a kizárására irányuló javaslat kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát. És felhívta a figyelmet arra, hogy

A harmincak akciója pontosan megmutatja, miért is kell minden eszközzel elutasítani a készülő „jogállamisági” büntetőmechanizmust.

Megkérdeztük Othmar Karast, visszavonja-e az indítványt, amint válaszol, frissítjük a cikkünket.

Hirdetés