A miniszterelnök kétezerrel mondott nagyobbat egy hivatalos számnál, éppúgy, mint a belügyminiszter egy héttel ezelőtt.
A hivatalos járványügyi honlap péntek reggeli tájékoztatása szerint 7591 embert ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt. E szerint nem nagy a növekedés a csütörtök reggeli, 7537-es adathoz képest (+54), Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában azonban még egész más számot említett:
A miniszterelnök az operatív törzs üléséről érkezve azt közölte, hogy a kórházban ápoltak száma már »9500 magasságában van«, és hamarosan eléri a 10 ezret.
Magyarázatot kérve megkerestük az operatív törzset illetve Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, de egyelőre nem kaptunk választ. A kormány a 444.hu-nak azzal magyarázta a dolgot, hogy „a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírus-gyanús, de még nem igazolt betegek számát adta hozzá ehhez az adathoz”.
Ugyanezt mondta az operatív törzs szokatlanul rövid tájékoztatóján a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes is.
Nem ez az első hasonló eset mostanában: november 20-án Pintér Sándor belügyminiszter szintén kétezret tévedett felfelé, de akkor nem a kórházban kezelt betegekről, hanem az aznap regisztrált új fertőzöttekről volt szó.
Akkor Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztály a hvg.hu megkeresésére azt írta, hogy az új igazolt napi fertőzöttek száma volt 4440, a Pintér által idézett adat csak nyelvbotlás volt.
Magyarországon a pénteki adatok szerint már 198 440 az igazoltan fertőzöttek száma, a járvány 4364 ember életét követelte. Gyógyultnak 51 126 embert nyilvánítottak, az ismert aktív fertőzöttek száma pedig 141 950 fő. A hivatalos adatokban szereplő 7591 kórházban kezelt beteg közül 647 van lélegeztetőgépen.
Először mondta meg a kormány, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon
Eddig csak a kórházban, illetve lélegeztetőgépen lévők számát hozták nyilvánosságra.