Az egyetemisták főként szállítási és adminisztratív feladatokat végezhetnek.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói is csatlakoztak az Országos Mentőszolgálat és a Semmelweis Egyetem hallgatói kezdeményezéséhez, amely a koronavírus járvány elleni védekezés támogatására hívtak életre – közölte a BME.
A közlemény szerint a műegyetemi hallgatók a mintavételezés során használt járművek vezetőjeként és adminisztratív feladatokban segítik az egészségügyi szakemberek munkáját.
A Műegyetem közlése szerint a belső felhívására két napon belül közel háromszáz jelentkezés érkezett és már november 16-án negyvennél több műegyetemi diák kapcsolódott be a tesztelések hatékony végrehajtásával összefüggő feladatokba. A következő időszakban pedig az Országos Mentőszolgálattal egyeztetett erőforrás-igényeknek megfelelő létszámban állnak majd rendelkezésre hallgatók.
Az önkéntes járványügyi munkában Budapesten és vidéken közreműködőknek a fővárosban kollégiumi lakhatási lehetőség, vidéken szállás és ellátás, közéleti ösztöndíj, továbbá kedvezményes tanulmányi rend is biztosított, közölte a BME.
A Semmelweis Egyetem október végén közölte, hogy1 20 orvos- és 40 fogorvostan hallgatóját is bevonják a koronavírus-tesztelésbe. Az egyetem 154 diákja és rezidense később Szlovákiában is segített a szűrésben.