Itthon MTI 2020. október. 22. 19:11

Pénteken felbolydul Budapest közlekedése

Pénteken többek között a Műegyetem rakpart és a Rákóczi út egy-egy szakaszára sem hajthatnak be autók.

Az október 23-ai nemzeti ünnepen idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a megszokott programok, mindössze a Kossuth Lajos téren rendezik meg a zászlófelvonást, de így is komoly változásokra kell készülni a közösségi közlekedésben pénteken – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közleményben azt írják, hogy pénteken hajnali 5 órától délelőtt 10.30-ig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.

Délután és este az SZFE melletti vonulásos demonstráció miatt változik több belvárosi járat útvonala. Várhatóan 16 és 22 óra között lesz a Műegyetem rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Belgrád rakpart–Március 15. tér–Kossuth Lajos utca–Astoria–Rákóczi út–Uránia útvonalon a demonstráció, a Rákóczi útra a Blaha Lujza tér és az Astoria között reggel 8 órától már csak a BKK járatai hajthatnak be. A rendőrség azt közölte, hogy a szakasz péntek este 8-ig lesz lezárva.

15 órától 18 óráig lezárják a Műegyetem rakpartot is a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között. Emellett szakaszosan és időszakosan lezárják 16 órától 19.30-ig a Műegyetem rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Belgrád rakpart–Március 15. tér–Piarista köz–Szabad sajtó útja–Kossuth Lajos utca–Astoria–Rákóczi út útvonalat.

A rendezvény idején a korlátozások az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a 72-es trolibusz közlekedését érintik.

Október 23-án egyébként az ünnepnapi, 24-én és 25-én a hétvégi menetrend szerint indulnak a BKK járatai.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.